Minden válasz lehet jó válasz – Haesun Moon története

Amikor az unokaöcsém, Jeremy, második osztályos volt, egy nap el kellett vinnem neki az iskolába a téli csizmáját. Ahogy közeledtem az osztályterem felé, aminek résnyire nyitva volt az ajtaja, hallottam, ahogy a tanár felteszi a kérdést:

– Oké srácok, hogyan lesz kilenc a háromból?

Gyerekkoromban a matek nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Talán azért, ahogyan tanították nekem. Talán azért, mert tele volt számomra érdektelen, megoldásra váró problémával és képlettel, amiket be kellett magolni. A matekban nem voltak sztorik, nem volt tér a kreativitásra, a válaszok vagy helyesek, vagy helytelenek voltak. Így aztán, amikor most meghallottam a tanár kérdését, arra gondoltam, milyen csodálatos módja ez az összeadás tanításának.

– Igen, Jeremy? – szólt a tanár az unokaöcsémhez, aki minden bizonnyal jelentkezett. És ő lett a szerencsés kiválasztott.

– Hozzáadunk négyet – mondta magabiztosan.

Remek! De várjunk csak, hozzáadunk négyet? Három meg négy az hét, nem kilenc! Rossz válasz, öcsi. Vártam, hogy a tanár kijavítsa.

– Oké, és még mit? – kérdezte a tanár.

Hogy mi? Jól hallottam, hogy azt kérdezte: „És még mit”?

– És még mit kell tennünk ahhoz, hogy kilencet kapjunk? Eddig van három plusz négyünk.

Hallottam a táblán végigsikló kréta hangját.

– Adjunk hozzá még hármat! – kiáltott egy másik gyerek. Ó, édesem, így sem jó. Csóváltam a fejemet.

– Hoppácska, ezzel már kicsit többünk is van, mint kilenc!

A táblán sikló kréta hangjába kuncogás vegyült.

– Mi másra van még szükségünk, hogy eljussunk kilencig? – folytatta a tanár kitartóan.

– Vonjunk ki egyet! Mínusz egy! – érkeztek a válaszok.

– Voilà! Meg is vagyunk! – kiáltott a tanár vidáman.

– Juhú! – örvendeztek a gyerekek.

– Szép munka! Csináljunk még egyet?

Hihetetlen, de igent mondtak.