Ennyi időt minden pedagógus megérdemel – beszélgetés Angyal Verával

2026. 06. 08.

Angyal Vera több mint húsz éve tanár. A megoldásfókuszú coachképzés után azt tapasztalta, hogy ugyanazt a lelkesedést érzi, mint amikor pályakezdőként elkezdett tanítani. Nemcsak saját motivációját találta meg újra, hanem olyan eszközöket is, amelyeket a mindennapi iskolai munkában is használni tud.

Az alábbiakban a vele készült podcastbeszélgetés átiratát olvashatod.

Mit hozott neked a megoldásfókusz?

Húsz éve vagyok tanár. Az, hogy elvégeztem ezt a coachképzést és szeretnék coach lenni, ugyanazt a lelkesedést hozta vissza, mint amikor tanárként elkezdtem dolgozni. Ez visszahat a munkámra is. Tettem valamit az ellen, hogy már nem voltam annyira izgatott maga a tanítás miatt.

Amikor a kisfiammal terhes voltam, elvégeztem egy gyerekcoaching-képzést, később pedig a Brief Coaching képzést. Akkor még nem tudtam, hogyan fogom ezt a gyakorlatban használni. Persze volt egy elképzelésem, hogy elvégzem a tanfolyamot, és repülnek hozzám az ügyfelek. Hát azért ez nem ilyen egyszerű.

Megkerestem Hankovszky Katit, és ötleteltünk arról, hogyan tudnám a munkahelyemen hasznosítani mindazt, amit tanultam. Egy hosszú listát írtam arról, hogy mit szeretnék visszavinni az iskolába. Nem ment minden egyszerűen, de nagy segítség volt, hogy volt egy csomó ötletem előre, és ezekkel tudtam kísérletezni.

„Ugyanazt a lelkesedést hozta vissza, mint amikor tanárként elkezdtem dolgozni.”

Angyal Vera

Mi volt ezen a listán?

Tudtam, hogy osztályfőnök leszek. Őszintén szólva egyáltalán nem vártam ezt a feladatot. A coachingbeszélgetések során viszont rájöttem, hogy lehetőségem lesz egy csapat gyerekkel coaching jellegű beszélgetéseket folytatni.

Az iskolában volt egy kezdeményezés, hogy a diákok a tanév elején tanulmányi és egyéb célokat tűzzenek ki maguknak. Az osztályfőnök kollégám egy munkafüzettel dolgozott, amelynek kérdései segítették a gondolkodást. Én pedig arról kezdtem mesélni neki, hogy mennyivel hatékonyabb lenne, ha mindenkivel egyénileg is tudnék beszélgetni.

Volt olyan diák, akinek már volt elképzelése a céljairól, de a beszélgetés segített jobban megértenie, hogy miért fontos ez számára. Másoknál pedig maga a beszélgetés indította be a gondolkodást.

Hány diákkal beszélgettél így?

Huszonhárom diákom volt. Miután lezajlott az első kör, arra jutottunk, hogy nem elég a tanév elején célokat kitűzni, aztán elengedni a gyerekek kezét. Félévkor újra leültünk velük megnézni, mi lett jobb, mi változott, szeretnének-e új célt kitűzni, vagy továbbra is ugyanazon dolgoznának.

A tanév végén pedig összegzést készítettünk arról, mire jutottak, mit visznek magukkal a következő évbe, és mennyire volt számukra hasznos ez az egész folyamat.

Mit mondtak, mi volt számukra hasznos?

Leginkább az, hogy volt idejük elgondolkodni és reflektálni arra, hogyan tanulnak, és miért jó nekik, ha többet tesznek bele valamibe.

Mi volt számodra a legemlékezetesebb?

Kilencedikesek voltak az osztályomban, és lenyűgözött az az érettség, ahogyan a saját tanulásukról, fejlődésükről és céljaikról beszéltek. Erről az Alfa generációról sokféle elképzelés él bennünk, de azt láttam, hogy nagyon éretten és céltudatosan állnak a saját tanulásukhoz.

Mi lehet ennek a titka?

Nekem nagy vezérelvem a partneri gondolkodás. Partnerként tekintek a kliensre vagy az ügyfélre, és ugyanígy a diákokra is. Megszavazom nekik a bizalmat, hogy kompetensek a saját tanulásukról gondolkodni. Ha így tekintek rájuk, akkor kompetensek célokat kitűzni és elérni azokat.

A tanórákon is megjelent ez a szemlélet?

Abszolút. Volt egy hetedikes osztályom, és különösen egy diák, akit nagyon érdekelt az érdemjegye. Miután megírták a dolgozatot, rendszeresen megkérdeztem tőlük: mire vagy különösen büszke. Azt vettem észre, hogy ezt is tanulniuk kell. Gyakorolniuk kell, hogy meg tudják fogalmazni, mire büszkék a saját munkájukból.

Amikor ez már jobban ment, megkérdeztem tőlük: milyen jegyet adnál magadnak az alapján, amit beletettél ebbe a munkába? Ennek a diáknak eleinte nehéz volt erre válaszolnia. Elmondtam neki, hogy azért kérdezem, mert szeretném, ha tudná, mi az ő része ebben az eredményben, és mi az, ami rajta múlik. A tanév végére nagyon pontosan meg tudta mondani, hogy miért azt a jegyet érdemli, amit kapott, és mennyi energiát fektetett bele.

Ez már a szaktárgyi órákon történt?

Igen. Ez is rajta volt azon a bizonyos listán. Egy dolgozat után nem kerül semmi plusz időbe megkérdezni, hogy mire vagy büszke. Projektjeink végén is rendszeresen megkérdezem:

• Mit tanultál ebből?
• És a tanulásodról mit tanultál?
• Egy egytől tízes skálán mennyire adtad a legjobbat?
• Hogyan lehetne ez jobb?
• Mitől nem rosszabb?

Ezeket a kérdéseket teljesen mindegy, milyen témában tesszük fel. A lényeg az, hogy a diák a saját tanulására reflektáljon.

Sokaknak ilyenkor az jut eszébe: erre kinek van ideje?

Ehhez szükség volt arra, hogy az osztályfőnök társam nagyon támogató volt. De egyébként igyekeztem okosan gazdálkodni az idővel. Nálunk egy tanóra 55 perc, ezalatt két-három diákkal tudtam beszélgetni. Nagyon gyorsan dolgoztam. Azt is bevállaltam, hogy olykor a folyosón beszélgetünk, ami nem ideális, de az idő miatt meghoztam ezt a kompromisszumot.

Néha a szaktárgyi órákon is találtam erre lehetőséget. Ha valaki hamarabb végzett egy feladattal vagy dolgozattal, akkor gyorsan szántam rá néhány percet. A tanév elején lezajlott az első kör, utána pedig szinte rögtön kezdődött a következő. Gyakorlatilag folyamatosan ezekkel a beszélgetésekkel dolgoztam.

Mit mondanál azoknak, akiknek még ennyi erőforrásuk sincs?

Azon kívül, hogy van egy osztályfőnök társam, nem gondolom, hogy különösebben el lennék látva erőforrásokkal. Szerintem fontos előre átgondolni, hogy milyen lehetőségeink vannak, és mi fér bele. Nekem is voltak ötleteim, amelyekre egyszerűen nem jutott idő.

Például nagyon szerettem volna tanárokat coacholni. Erre nem volt lehetőségem, mert nem fért bele az időmbe. Viszont amikor adódott egy tanítás nélküli fél munkanap, ahol mindenki megmutathatta valamilyen rejtett tehetségét, én coachingot ajánlottam fel.

A kollégáim kinevettek, mert a többi program között volt bowling és virágkötés is. Ahhoz képest valóban nem hangzott olyan izgalmasnak. Mégis hat kollégát coacholtam két óra alatt. Ez nagyon sok motivációt adott nekem, mert láttam, hogy van erre igény. Hogy mennyi mindent el lehetne érni, ha a tanároknak lenne lehetőségük egy kicsit reflektálni saját magukra.

A diákokkal való munkában is születtek új ötletek?

Igen. Nekem az jutott eszembe, hogy a következő lépés akár a team coaching vagy a kollegiális coaching lehetne. Azt kezdtem látni, hogy ha a diákok megtanulják ezt a fajta önmagukra figyelést, reflektálást és kérdezést, akkor idővel egymást is tudják segíteni.

A tizenegyedikes-tizenkettedikes diákok közül többen annyira lelkesek lettek, hogy az ebédszünetükben jártak hozzám workshopokra. Azt tanultuk, hogyan lehet kollegiális coachingot használni, és hogyan lehet húszperces beszélgetésekkel segíteni más diákokat.

Ez egészen megható. Kik jelentkeztek?

Vicces, mert ha megkérdezném, hogy szerinted fiúk vagy lányok, valószínűleg a lányokra tippelnél. Pedig kizárólag fiúk jelentkeztek. Ez számomra is meglepő volt.

Hogyan találtak rád?

Az iskolában volt egy konferencia, és azt gondoltam, hogy ez jó lehetőség arra, hogy beszéljek arról, hogyan lehet a megoldásfókuszt használni az oktatásban, illetve én hogyan csinálom. Meséltem a saját tapasztalataimról, az osztályfőnöki beszélgetésekről, a célkitűzésekről és a reflexióról. Úgy tűnik, ez több diák fantáziáját is megmozgatta.

Mit tanultál ebből az egész folyamatból?

Talán azt, hogy a gyerekek sokkal többre képesek, mint amit elsőre gondolunk. Ha partnerként tekintünk rájuk, ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy ők hogyan gondolkodnak, és ha időt adunk nekik a reflektálásra, akkor nagyon komoly felismerésekre jutnak.

És azt is megtanultam, hogy nem feltétlenül kell nagy dolgokban gondolkodni. Sokszor néhány jó kérdés, néhány perc figyelem vagy egy rövid beszélgetés is elég ahhoz, hogy valami fontos elinduljon. Mert ezek a beszélgetések nemcsak a tanulásról szólnak. Arról is, hogy a gyerekek megtanuljanak gondolkodni saját magukról.

„Sokszor néhány jó kérdés, néhány perc figyelem vagy egy rövid beszélgetés is elég ahhoz, hogy valami fontos elinduljon.”

“`