Az írás szerzője Harry Korman, több mint harminc évnyi tapasztalattal rendelkező pszichiáter, megoldásfókuszú terapeuta, tanár, kutató. Szakterülete a gyermekekkel, kamaszokkal és családokkal folytatott munka.
2025. 12. 06. | Szerző: Harry Korman
A nyolcvanas évek végén John, egy huszonéves évei végén járó férfi jelentkezett a „Heroin-programba”. Abban az időben még mindig tanulási és kísérletezési fázisban voltam a megoldásfókuszú rövid terápiával (SFBT). Sok mindent nem tudtam még a modellről, de már értettem az eszközök és a célok közötti alapvető különbséget.
Az ülést azzal a kérdéssel kezdtem:
– Minek kellene máshogy lennie a találkozásunk eredményeként ahhoz, hogy hasznosnak érezd azt, hogy ide jöttél?
Néhány másodpercnyi habozás után így válaszolt:
– Lenne metadonom.
Tudtam, hogy a Malmö–Lund régióban éppen akkor zajlott egy kutatási program, amelyben azt vizsgálták, hogy a metadon csökkenti-e a halálozások számát a heroinfüggők körében. Ezért megkérdeztem tőle, biztos-e benne, hogy jó helyre jött, hiszen mi nem aduk ki és nem is írunk fel metadont.
Biztosított róla, hogy igenis jó helyen jár, ezért megkértem, magyarázza el, mire ő így felelt:
– Várólistás vagyok a lundi kutatási projektben, ahol metadont kaphatnék, de ahhoz, hogy jogosult legyek, három sikertelen kezelésen kell résztvennem.
(Rövid szünetet tartott, majd felnézett, és hozzátette:)
– És ez a harmadik.
Emlékszem, hogy azt gondoltam: tehát a terápiás célja az, hogy sikertelen legyen a terápia. De ez nem cél! Ez egy eszköz ahhoz, hogy metadonhoz jusson. De vajon a metadon valóban a cél, vagy csak eszköz valami máshoz?
Ezért megkérdeztem:
– Tegyük fel, hogy sikerül itt sikertelenség (erre mosolygott) és megkapod a metadont.
Bólintott, én pedig folytattam:
Mi lesz ettől más az életedben?
Elég gyorsan válaszolt:
Működő szociális életem lenne.
Visszhangoztam:
– Működő szociális életed lenne.
Bólintott.
– Szóval ez az, amit szeretnél? – kérdeztem.
Ő határozottan így felelt:
– Igen.
Ezután feltettem a csodakérdést, úgy fogalmazva, hogy a csoda az lenne, hogy amikor felébred, már egy működő társas életet él. Mivel aludt, amikor a csoda megtörtént, nem tudná, hogy csoda történt. Miből venné észre, hogy hirtelen „működő társasági élete” van?
Az első válasza ez volt:
– Ételre éhesen ébrednék ételre, nem pedig heroinra.”
– Ha ételre lennél éhes heroin helyett, mi történne ezután?
– Mivel nincs semmi a hűtőben, lemennék a sarki boltba, és vennék… – kis szünet – két zsemlét.
Újabb szünet után folytatta:
– Kéne vennem vajat, sonkát, sajtot, és… – ismét szünet – egy paradicsomot is.
Hosszabb csend következett; a tekintete végigvándorolt a szobán, majd hozzátette:
– És megvenném a reggeli újságot is.
Megkérdeztem tőle, mi történne ezután azon a reggelen, a csoda után, ő pedig elmesélte, hogy megreggelizne, elolvasná az újságot, és talán megnézné az álláshirdetéseket is. Ezután felhívná a volt barátnőjét, és megbeszélnék, mit akarna látni John-on, hogy megengedje, hogy John találkozhasson a közös gyermekükkel. Majd felhívná a szüleit, és meghívná őket vacsorára – nem aznapra, hanem a hétvégére. Nagyon meglepődnének, és örülnének.
Miután valamennyi időt eltöltöttünk a csoda utáni hétköznapi élet részleteinek kibontásával, sok mindent megtudva arról, mit jelent John számára a „működő szociális élet”, megkérdeztem:
– Akkor még egy furcsa kérdés: egy 0-tól 10-ig terjedő skálán, ahol a tízes azt jelenti, hogy olyan működő szociális életed van, mint a csoda után, a 0 pedig azt, amikor eldöntötted, hogy megpróbálsz metadonhoz jutni – hol tartanál most, mondjuk az elmúlt körülbelül egy hétben?
Gondolkodott egy ideig, majd így szólt:
– Azt mondanám, hogy körülbelül hármasnál.
Próbáltam értetlennek tűnni:
– Egy hármas… hm… szóval hogyan jutottál el a 0-ról a 3-ra… – előrehajoltam, összehúztam a szemöldököm – metadon nélkül?
Kissé zavart arckifejezés jelent meg az arcán. Felemelte a jobb karját, megvakarta a fejét, és így szólt:
– Ez egy rohadt jó kérdés.
Annak a részletezésével folytattuk, hogy mit tett már addig is, ami a csodaskálán 0-ról 3-ra mozdította, és az első ülést azzal zártuk, hogy leírta, honnan fogja tudni, hogy már egy lépéssel – vagy akár csak fél lépéssel – közelebb került a csodájához.
2024. 08. 19.
Minden ügyfél motivált. Hogy már a beszélgetés előtt is az volt, vagy a motiváció a beszélgetés közben keletkezik, nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy ez az előfeltevés terapeutaként, coachként nagyon hasznos számunkra.
2025. 01. 12.
Az alábbi szöveg Haesun Moon kommunikációkutató írásának magyar fordítása. Az eredeti cikk a GCI Insights 2024 decemberi számában jelent meg Shall We Dance? — The Coreography of Coaching címmel.
2025. 03. 31.
A hosszú távú célok kitűzése szembemegy egy olyan világ koncepciójával, amely folyamatosan alakul és újra meg újra meglep minket. De hogyan dolgozhatunk máshogyan a célokkal - vagy éppen célok nélkül? Mark McKergow írása.