Médiamegjelenés: Munkahelyi konfliktusok: elismerni, nem kezelni

Az írás eredetileg a Business Next 2015-ös számának első évfolyamában jelent meg.
Szerző: Izsák Norbert

2022. 11. 16.

Mexikói bűnbandák között feljesztette ki az állami és üzleti szektorban is sikerrel alkalmazott paradigmaváltó konfliktuskezelési módszerét Sofie Geisler dán mediátor, aki szerint ideje leszokni a problémák okainak és felelőseinek a kereséséről és ehelyett megfelelően adagolt elismeréssel kellene hatékonyan kezelni a nehéz helyzeteket.

A latin-amerikai erőszakos cselekményekkel kapcsolatban a legtöbb ember először nem az elismerésre asszociál. Önnek hogyan jutott ez az eszébe?

Elég nehezen. Eredetileg a kulturálisan eltérő gyerekkori élményekről akartam írni a diplomamunkámat, ám Mexikóvárosban hamar kapcsolatba kerültem az utcai bandákkal. Megismertem őket, elkezdtünk együtt sportolni, és a sport nyelvén egyre inkább megtanultuk tisztelni s elismerni egymást. Végül megkérdezték, miért a gyerekkorról meg hasonló unalmas dolgokról akarok írni, ahelyett, hogy valami fontossal, például velük foglalkoznék. Aztán amikor elkezdtem írni a dolgozatot, úgy éreztem, mintha elárulnám őket, mert a sok tudományos elmélet valahogy elferdítette a velük kapcsolatos igazságot. Ezért inkább az élményeimről írtam. Minden fejezetet az utcai tapasztalataimmal, a naplóbejegyzéseimmel kezdtem aztán ezt elhelyeztem egy tudományos keretben, majd a végén az utcai barátaim megjegyzéseket fűztek ezekhez. Így három hang szólalt meg az írásomban. Rájöttem, olyan elméletet kell találnom, amely rezonál bennük. Végül arra jutottam, hogy az elismerés lehet számukra a legfontosabb, mivel rengeteget beszéltek arról, hogy azt akarják: észrevegyék őket az emberek. Találtam néhány elméletet az elismerésről, amire rögtön rábólintottak, azonosultak vele.

Ön hogyan definiálja az elismerést?

Elismerés az, amikor odafigyelünk mások létezésére, és abban értéket találunk.

Mexikóiak börtönben. Az elismerés iránti vágy mozgatja őket?

Mediáció az igazságszolgáltatásban

Szemléletváltást hozott a hazai igazságszolgáltatásban a közel egy évtizede létező mediáció, amely megtorlás helyett a felek közötti párbeszédre és a peren kívüli megegyezésre helyezi a hangsúlyt. A polgári jogban alkalmazott közvetítői eljárás kifejezett célja, hogy például válási és gyermekelhelyzési ügyekben ne a bíró előtt vitassák meg családi életük kényes részleteit a felek, hanem inkább peren kívül állapodjanak meg szakavatott mediátor, közvetítő jelenlétében. A polgári perrendtartás szerint a cégeknek egymás közti jogvitáikat még a keresetlevél benyújtása előtt peren kívül kell rendezniük, ám a bírák arról számolnak be, hogy e lehetőséggel alig-alig élnek, formálisnak tekintik a törvény felhívását, tényleges egyeztetésre vagy akár közvetítő bevonására nagyon ritkán kerül sor. Sokkal inkább a bíróságtól várják az “igazságtételt”. Márpedig a mediációs eljárás lényege éppen az önkéntesség, az, hogy a felek hajlandók legyenek egymással leülni, megbeszélni szempontjaikat, s olyan megoldást találni, ami mindegyikük számára elfogadható. Ilyenre a bírósági eljárásban ritkán nyílik lehetőség, hiszen az egyik fél óhatatlanul vesztes lesz. Az igazságszolgáltatásban alkalmazott mediáció célja, hogy az érintettek elkerüljék a költséges, időrabló, idegeket emésztő eljárást, tehát időt, pénzt takaríthatnak meg, sok stresszt kerülhetnek el általa. Nem mellesleg a központi költségvetésnek is kevesebbe kerül. A büntetőügyekben enyhébb súlyú bűncselekmények elkövetésekor lehet alkalmazni, s már az ügyész is kezdeményezheti. Személy elleni, közlekedési, illetőleg vagyon ellen, ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntethető bűncselekményeknél teszi lehetővé a törvény, s feltétel az is, hogy az elkövető megbánja tettét, illetve az áldozat beleegyezzen. Tapasztalatok szerint a mediációban részt vevő áldozatok sokkal elégedettebbek, mint azok, akik a hagyományos büntetőeljárásban vesznek részt, hamarabb feldolgozzák a traumát, s gyorsabban jutnak a követelésükhöz is. Az elkövetők számára is hasznosabb bűnmegelőzési szempontból, mert a személyes hangú Megbeszéléseken alkalmuk nyílik arra, hogy átéljék, milyen lelki sebeket okoztak áldozatuknak, szembesülnek tettük következményeivel. Szakértők hangsúlyozzák: a mediáció során nem a büntetés a cél, hanem a reparáció. Mára egyértelműen sikertörténet a hazai igazságszolgáltatásban, bár az évi 400 ezer perhez képest a 6-7 ezer közvetítői eljárás még mindig nem mondható túl soknak. A mediációs ügyek 50 százalékát vagyon elleni bűntények – lopás, rongálás, csalás, sikkasztás – teszik ki, 30 százalékát közlekedési, 20 százalékát pedig kisebb, személy elleni bűncselekmények, például testi sértés vagy zaklatás esetén kezdeményezik. (Cseke Hajnalka)

Ők milyen értéket találtak önben?

Akkoriban egész jól bokszoltam, és ezt ők is elismerték.

Meglepődtek azon, hogy egy fiatal nő bokszol?

Igen. Akkor még nem tudtam, hogy írni fogok róluk, de az ökölvívás során megnyíltunk egymás előtt, elfogadtuk egymást.

A bokszban mindig győzni akar az ember, a mediáció viszont a kompromisszumok művészete. Nincs ellentmondás a kettő között?

Az ökölvívás sem mindig csak a győzelemről szól! Rákényszeríti a másik embert, hogy észrevegyen téged. A mediációnak is az a lényege, hogy észrevegyenek. Sokszor az emberek azért sztrájkolnak, hogy felfigyeljenek rájuk. A bokszban persze mindig van győztes, de a harc elsősorban a közönségnek szól, senki sem bokszol kizárólag a maga gyönyörűségére. A közönség elismeri a győzelmedet, azt, hogy jobb, erősebb, gyorsabb, technikásabb voltál. Tehát célja van a “verekedésednek” – és ez sokszor az elismerés megszerzése.

Miben más a megoldásközpontú, mint a hagyományos “ mezei” mediáció?

A kettő között van átfedés, sőt, az egyik kiegészítheti a másikat. A hétköznapi válságaink nagyjából így működnek: ha összevitatkoznak a házastársak többnyire azt keresik, ki a hibás, ki mit rontott el, hol van a probléma gyökere. Szerintem viszont sokszor nincs gyökere a konfliktusnak. Amikor felelősöket, hibásokat keresünk, akkor általában csak növeljük az ellentétet. A komplett igazságszolgáltatási rendszer erre épül, bűnöst és okokat keresnek, majd büntetést szabnak ki! Ellenben ha nem találnak bűnöst és reálisnak tűnő indítékot, okokat akkor meg elmarad a büntetés. 

Ezzel mintha azt sugallná, hogy önnek ezzel jobb ötlete van.

Furcsának találom, hogy az igazságszolgáltatás nem veszi figyelembe azokat a megoldási lehetőségeket, amelyeket maguk az érintettek tudnának kitalálni. Ehelyett egy harmadik fél dönt, aki nem mellesleg semmit sem tud az ő életükről. Végül talán lecsukják a bűnöst, de a legtöbb esetben ez nem szünteti meg a konfliktust. Az igazságszolgáltatás válságának látom, hogy az emberek úgy érzik, nincs igazság.

Ezért találták ki a mediációt. A profi közvetítésnél mennyivel több az ön módszere, a megoldásközpontú mediáció?

Ahogyan azt Budapesten megtartott Solutionsurfers-tréningen is elmondtam, a hagyományos mediáció nagyon jól és profin törekszik a konszenzus kialakítására, de a leggyakrabban a problémából indulnak ki, az alapján építenek ki megoldásokat. Tegyük fel, az a gond, hogy az egyik fél nem adta vissza a kölcsönkért pénzt. Ebből kiindulva próbálnak valamilyen egyetértést teremteni. Ezzel szemben a megoldásközpontú módszer mintegy “átugorja” a problémát, és rögtön azzal indít, hogy mit akarnak a felek. Számtalanszor láttam, hogy a konfliktus résztvevői valami olyasmit szeretnének elérni, aminek semmi köze a vitához. Például szeretnének újra együtt grillezni szombatonként. De nem tudják, hogyan jussanak el oda, mert a vissza nem adott pénz miatti feszültség akadályként tornyosul a vágyott jövő előtt. Sokszor nem kell “megoldani” a problémát, hogy eljussanak az ideális állapotba.

Az ön érvelése alapján nem is konfliktuskezelésnek kellene hívni a mediációt, mivel nem kezelik a konfliktust…

Pontosan. Sokan a problémára építve jutnak el a megoldáshoz, és a végén nemritkán kiderül, hogy mégsem elégedettek a felek. Vagy csak a múltat oldják fel, de a jövővel nem foglalkoznak. Mexikóban sokan pereskednek, gyakran újabb és újabb perekkel sújtják ugyanazt a szomszédot, ismerőst, ellenséget. Mert az ügyüket nem rendezték el igazán. Ezért a konfliktuskezelés helyett én jobbnak érzem a “nehéz helyzetek hatékony kezelését”.

Nemrégiben egészségügyi dolgozók tüntettek Budapesten, ám náluk a legfontosabb hívószó az anyagi elismerés volt. Ha felkérték volna, ön hogyan próbált volna konszenzust elérni az állam és az egészségügyisek között?

Nem ismerem a kontextust és a konkrét ügyet, mindazonáltal általában arra törekszem, hogy kipuhatoljam, ki milyen elismerésre vágyik. Ha a rendőrök, a tűzoltók, az ápolónők megbecsülést akarnak, ez mit jelent esetükben? A fizetésemelésen kívül sok más módja is lehet ennek. Jól teszi a kormányzat, ha kideríti, hogyan nőhetne egyes szektorok elismertségérzete.

Vannak ilyen tapasztalatai?

Több alkalommal is sikerült a rendőrségi erőszakot egyszerű elismerésnöveléssel kezelni. Egyszer például egy olyan közösségi kampányt indítottunk, amelyik az adott városrész lakosait azzal szólította meg: “Köszöntél ma már a szomszéd rendőrnek?” Eleinte nem értették, miért kellene a közéjük lövő egyenruhásnak köszönni, de bejött a kampány, és az emberek szóba elegyedtek a helyi rendőrökkel. Ezáltal amazok úgy érezték, elismerik őket, megváltozott a lakossággal kapcsolatos szemléletmódjuk, és jelentősen csökkent a rendőri túlkapások száma. Egy másik esetben szintén erőszakosan fellépő rendőrőrsökkel dolgoztam, és megkérdeztem az ott dolgozóktól, mire vágynak. Azt mondták, arra, hogy ők is kapjanak parkolóhelyet az önkormányzatnál, mert nem érzik igazságosnak, hogy míg a polgármester, a jegyzők és egyéb hivatalnokok biztonságban parkolhatnak, addig nekik többsaroknyit kell gyalogolniuk az önkormányzathoz. Ettől úgy érzik, hogy a saját munkáltatójuk utasítja el őket és értékeli le a munkájukat, ami miatt egyáltalán nem gondolják, hogy a legkisebb kockázatot is vállalniuk kellene a munkájuk során. Más szóval: elismerésre vágytak.

Ez a gondolkodásmód azonban szembemegy az évezredes hagyományainkkal. Hogyan lehet kitörni a büntetés-megtorlás rendszeréből?

Erre természetesen nem lehet sablonos választ adni. Azt hiszem, azért van egyre nagyobb érdeklődés az ilyen “szelíd” módszerek iránt, mert így rengeteg pénzt és időt lehet megspórolni. Hamarabb és hatékonyabban jutnak eredményekhez az üzleti de a közszférában is. Szóval, a kérdés nem is annyira az, hogyan törjünk ki a régi rendszerből, hanem hogy meddig tudják a kormányok fenntartani a régi, alacsony hatásfokú szisztémát. A megoldás-központúság, ellentétben a problémadiagnosztizálással, sokkal olcsóbb és hatékonyabb, úgyhogy hosszú távon nem lehet megúszni az átállást. Közhely, hogy a kormányok rengeteg társadalmi konfliktussal küzdenek, ahogyan az is, hogy nem lehet a problémákat azokkal az eszközökkel megoldani, amelyek azokat okozzák.

Magyarországon sokat beszélnek a bevándorláspolitikáról. Mit gondol, a migránsokkal kapcsolatban is működne a módszer?

Mitől éreznének elismertséget a bevándorlók? S minél inkább tapasztalják az elutasítást, annál inkább meg akarják mutatni magukat. Egyes társadalmi csoportok mind nehezebben tudják észrevetetni magukat Európában, ezért sokan egyre elkeseredettebben próbálják felhívni a figyelmet a létezésükre. Ez a fundamentalistákra, terroristákra, fiatalkorú bűnözőkre is igaz. Nemritkán az erőszakos cselekmények jelentik a figyelemfelhívás legkönnyebb útját. Számtalan példát lehetne mondani arra, hogy amikor az embernek választania kell a fizikai halál és a közöny, a társadalmi halál között, akkor inkább az előbbi mellett dönt. Azt reméli ugyanis, hogy ha valamilyen drámai dolgot tesz, például megöli magát, utána lesz társadalmi elismertsége, társadalmi élete. Ezt az időben adagolt elismeréssel meg lehet előzni. 

Kapcsolódó cikkek

2023. 06. 06.

A coaching demokratizálódása

Hogyan alakult a coaching használata indulásától napjainkig - és vajon hogyan folytatódik majd a története. Hankovszky Kati írása.

Tovább

2019. 06. 04.

Miről álmodnál ehelyett?

Amikor tilos a megoldásfókusz. Peter Szabo története a 2015-ös SOLWorld CEE konferenciáról.

Tovább

2022. 10. 04.

A testünkben rejlő erőforrás

A testünk erőforrás, amit a coachingban használhatunk. A testi jelekre, viselkedésbeli különbségekre való figyelés új nézőpontokhoz vezethet.

Tovább

Érdekel a megoldásfókuszú brief coaching - beszéljünk!

    Megoldásfókusz a postaládádba?