“Mit tanulunk most ebből?” – interjú Benyovszky Lucával, Budapest (egyik) legkíváncsibb agilis tanácsadójával

2024. 04. 02.

Hogyan csinálhatunk többet abból, ami működik? Beszélgetésprofik történetei megoldásfókuszról, coachingról, tanításról, miegymásról. 

Benyovszky Luca több majdnem 10 éve dolgozik scrum masterként, agilis coachként, tanácsadóként. Tíz  éves kora óta foglalkozik folyamatoptimalizálással, és egy kínosnak ígérkező megbeszélésből is gyümölcsöző tanulási helyzetet képes teremteni, akár egyetlen jó kérdéssel. Hogyan  hasznos számára  a coaching és a megoldásfókusz, amikor egyénekkel és csapatokkal dolgozik? Az alábbiakban erről olvashatsz .

A szöveg Megoldásfókuszban című podcastunk második epizódjának  átirata. A beszélgetést itt hallgathatod meg: 

Hogyan jött neked a megoldásfókusz, és mi az, ami más lett tőle? 

Amikor kisgyerek voltam, a Nyugati és az Oktogon között laktunk félúton. A bátyámmal folyton olyan gondolkozásaink voltak, hogy melyik villamosmegállóhoz jobb menni, ha éppen ide vagy oda szeretnénk eljutni. Vitatkoztunk, számolgattuk: mi éri meg jobban. Adott energiából vagy erőforrásból mi a legjobb, amit ki tudunk hozni – nekem ez már ott be volt akadva. 

Később egy házibuliban salátát csináltam. Egy lány nézte, ahogy darabolom a zöldségeket, és egyszer csak csodálkozva megkérdezte: te ezt hol tanultad?! Sehol sem tanultam, csak szeretem a salátát, sokat csináltam, és kitaláltam, hogyan lehet a legkevesebb vágással a legjobban feldarabolni a különböző összetevőit. 

Aztán  egyetemen tanultam folyamatfejlesztést: az egyik végzettségem minőségirányításirendszer-fejlesztő. Aztán jött a vállalkozásfejlesztés a Közgázon, miután olyan helyeken kezdtem dolgozni, ahol fizikailag létrehoztunk valamit. Aztán egyszer csak átnyargaltam szoftverfejlesztésbe. Itt egyre inkább azzal szembesültem, hogy beszélgetni kell az emberekkel. 

A fizikai gyártásban gyakornokként életed “legszebb” napja, amikor közlik, hogy menj ki a gyártótérbe, ott fogsz állni egész nap egy nő mellett, és stopperrel méred, hogy mit csinál. Nos ebben a helyzetben olyan hangulatot létrehozni, hogy ne gyűlöljük azt napot mindketten – ez egy jó siker volt!

Szóval a gyártósor mellett álló kollégád mellett nyomkodtad a stoppert? 

Cycle time-ot kellett mérnem. Nem egy kellemes érzés, hogy valaki ott áll napi nyolc órában, és méri, jegyzeteli, amit csinálsz másodpercről másodpercre. Ha ebben a helyzetben sikerül jó kapcsolatot kialakítani, akkor ez lehet ez egy olyan nap is, amiből tanulsz dolgokat a kollégádtól ahelyett, hogy csendben utáljátok egymást. 

Aztán kérték tőlem a cégben, hogy beszélgessek emberekkel négyszemközt is. Sokkot kaptam! Miért csinálnék ilyet? Én ehhez nem értek, nem vagyok pszichológus! Aztán ahogy elkezdtem, éreztem, hogy ezek a beszélgetések értékesek, nagyon sokat lehet tanulni belőlük, és segíteni tudok  általuk. Arra gondoltam, hogy ha ezt várják tőlem, akkor megtanulom jól csinálni. És így jött a coaching, mert azt gondoltam, hogy valahol az a beszélgetés tudománya, sőt lehet, hogy ma már a beszélgetés művészetének is nevezném. 

És ettől az egész coaching journey-től mi az, ami más lett Neked?

Scrum masterként kezdtem el dolgozni. Talán az közismert, hogy az aigilis szoftverfejelsztésben  tartunk úgynevezett retrospektíveket, amikor kicsit visszanézünk a csapattal együtt, és elgondolkozunk arról, hogy mit lehetne jobban csinálni. Ezeknek a retróknak része az is, hogy megnézzük, miketl csináltunk jól – de szerintem ez nagyon sokszor elmarad. Fontosnak tartom, hogy a csapattal mondjuk ki, tudatosítsuk, hogy mi az, ami jó volt. Kérdezzünk rá, hogy ezt hogyan csináltuk jól, hogy utána tudjuk reprodukálni. A retrospektív nem arról szól, hogy mennyi minden mennyire rossz. Hanem hogy gondolkodjunk el arról, hogy mi az, amire hatásunk van. Mi az, amit már jól csinálunk, és amiből többet akarunk csinálni. Ezeknek a  csapateseményeknek a facilitálásában eleinte a megérzéseim és az agilis szakirodalomból vett tanulásaim segítettek, és nagyon fontos volt, ahogy a megoldásfókuszú coaching tanulmányaim ráerősítettek erre. 

Azt hiszem, Daniel Meier Teamcoaching című könyvében van az a gondolat, hogy amikor bemész egy csapathoz vagy céghez, akkor biztosan van valami, amit jól csinálnak. Tanácsadóként általában olyasmi kérdéssel érkezünk: “Helló, miben segíthetek?”. Az erre adott válasz – érthető módon – legtöbbször arról szól, hogy mi az, ami nem jó, és hogy annak meg akarják keresni az okát, Pedig biztos, hogy van olyan dolog, amit jól is csinálnak, hiszen a cég működik! Én meg szoktam kérni őket, hogy meséljenek arról, mi az, ami jól működik. Ha erről tanulunk, az segíthet rájönni, hogy hogyan alakítsuk át azt, ami nem annyira jól működik. Nekik is nagyon hasznos, amikor visszakérdezek.

Rengetegen tudják, hogy kell a pozitív visszajelzés például a jó hangulat,  a lélekápolás miatt…

Persze, a jó hangulat is nagyon fontos, de annak a legmélyebb alapja az a tisztelet, hogy az emberek ne csináljanak olyasmit, aminek nem látják az értelmét vagy a hasznosságát. A hasznosság szó lehet, hogy néha túl racionálisnak vagy földhöz ragadtnak tűnik, de azt gondolom, ha van számtalan értelmetlen dolog, annak a tetején egy kis “léleksimogatással” nem lehet igazán lelkesen munkát végezni.

Tehát ha megnézzük a retrón, hogy mi az, amit jól csináltunk, és azt hogyan csináltuk, az egyben egy kiváló tanulási forrás is.

Mindenképpen! Nekem a megoldásfókuszú coaching és a  kérdezésről való tanulás sokat segített. A szoftver számomra egy kicsit megfoghatatlan dolog. Szeirntem ezen a területen még nehezebb összerakni azt, hogy hova megyünk együtt. A jövőkép építése tulajdonképpen abból áll, hogy az összes stakeholdernek (az összegyűjtött adatok alapján) össze kell rakni a gondolatait, és mindebből kell kijönnie egy közös iránynak.Ez nem lehetséges jó kérdések nélkül. 

Mi az, ami neked ebből a tanulásból, ebből a fajta működésből különösen emlékezetes?

Az a gondolat, hogy lehet kísérletezni – ez pedig egy könnyedséget ad! Van, hogy nem tudjuk, mi lenne a legjobb az adott szituációban, de azt tudhatjuk, mi lenne a mostaninál eggyel jobb. Számtalan dolog olyan, hogy ma így csinájuk, holnap meg csinálhatjuk úgy. Szeretem ezt a szemléletet átadni másoknak is. Nagyon jó érzés azt mondani, hogy nyugodtan hozhatunk döntést, és nincsen semmi baj, ha nem az lesz a világ legjobb megoldása. Majd egy hét múlva újra beszéljük, és onnantól megint máshogy csináljuk majd.

Valaki azt mondta nekem, hogy bár papíron jól hangzik az, hogy scrum master dolog, de azért ez egy nagyon “gyilkos” munka. De ahogy beszélsz róla, egészen más a benyomásom!

Ez a feladatkört szerintem éppen ezek miatt nem tudja elvégezni egy szoftver is! Vannak dolgok, amiket Scrum Masterként  megtanulsz: merre kéne menni, mit mond az agilis szakirodalom, mások hogy csinálták jól. De utána felméred, hogy hol vagytok a csapattal, és nektek akkor és ott mi az éppen nagyon jó következő lépés. Ebben van olykor egy belső feszültség: egyrészt megtanulod, hogyan lenne jó, másrészt tudod, hogy nem vagyunk még ott, pedig nagyon szeretnél már ott lenni. Ilyenkor felszabadító azt mondani, hogy ez csak arról szól, hogy holnap legyünk jobbak, mint ma. És ha ezt minden nap el tudjuk  mondani, akkor egy év múlva sokkal előrébb leszünk. Ebben talán el lehet fáradni, de most csak igyekeztem valamilyen választ adni a kérdésedre…

Nekem hatalmas élmény, amikor sikerül a kísérletezést bevinnem valahova. Egyszer egy vezetővel este felé ültünk az irodában, és felsóhajtott, hogy neki még el kell mennie egy megbeszélésre,ami ráadásul anyagi kérdésekről fog szólni. Megkérdeztem tőle, hogy tud-e egyvalamit mondani, ami mégis érdekes lesz neki a megbeszélésen. Azt válaszolta, hogy van ott egy, a hierarchiában fölötte lévő vezető, aki zseniálisan tud válaszokat adni nehéz kérdésekre, és fantaszikusan átfordít egy-egy helyzetet. Aztán a megbeszélésről visszatérve csillogó szemekkel mesélte, hogy mit és hogyan csinált az a fickó! Átrakta a figyelmét arra, hogy számára mégis mi lehet izgalmas  abban a kötelező egy órában, és pusztán ettől egészen megváltozott. Ahelyett, hogy egy enervált, még fáradtabb ember jött volna ki a meetingről, egy “hú, mennyi mindent tanultam most!” emberrel találkoztam.

Biztos jó lehet a kollégádnak lenni. Ők mit vesznek észre mindebből?

Erről valószínűleg őket kéne megkérdezni. Én azt szeretném, ha a munkám által megtapasztalnák, mennyire fontos, hogy a jó dolgokat is elmondjuk egymásról. Mert ezzel egymás tudtára adjuk, hogy amikor azt csinálod, az nekem sokat segít – akár abban, hogy jól legyek itt ma, akár abban, hogy jól tudjam csinálni utána a munkámat. 

Én magam is így működöm velük, de tanítani is próbálom erre az embereket, akikkel dolgozom. A héten is volt egy megbeszélés, ahol nehéz volt a téma. Ilyenkor az érzelmek is könnyebben elszabadulhatnak. Nagyon nagy eredmény, hogy bár különböző gondolataink vagy megközelítéseink voltak, meg tudtuk tartani a beszélgetést  azon a szinten, ahol képesek voltunk megegyezni valamiben anélkül, hogy bárki megsértődött volna, vagy bárkinek rossz érzése támadt volna. 

A megbeszélés után megírtam nekik, mennyire jó volt végignézni, hogy igenis vannak vélemények, erős vélemények, mégis,  tudjuk úgy kezelni a folyamatot, hogy eljutunk egy megegyezésre, sőt, jó hangulatban meg tudunk beszélni egy következő dolgot is. 

Ez különösen igaz, amikor olyan, motivált emberekkel dolgozol, mint én. (Számomra ez egy privilégium!) 

Ezt külön meg is írtad nekik utána?

Igen. Összefoglaltam, kiemeltem konkrét pillanatokat, amelyekről azt gondoltam, hogy segítették, hogy a megbeszélés sínen maradhasson. Tulajdonképpen megdicsértem őket.

Azt mondod, őket kéne megkérdezni arról, hogy mit mondanak rólad…  Kizárt dolognak tartom, hogy te nem kérdezted még őket meg erről… 

Persze, meg szoktam őket kérdezni! Az egész agilis mozgalomnak fontos része, hogy mindig kérdezd meg a folyamatod felhasználóját, vagy azt, aki a termékedet fogja használni. Kérj visszajelzést, értsd meg, mi jó neki és mi nem. 

A  kollégák azt szokták kiemelni, hogy nagyon sokszor be tudok hozni egy olyan pozitív szálat, ami arról szól, hogy miért jó valami, vagy mit tanulunk belőle. Ez nem egy negédes pozitivizmus. Inkább egy olyan hozzáállás, hogy: “ Értem, hogy ez történt, nézzük meg, hogyan használjuk fel” – legtöbbször tanulásra.

Tehát a tanulás és a dolgok előre mozdítása az, ami mindenképp történik, ha te is jelen vagy. 

Nekem fontosak az is, hogy mindezt ki is mondjuk! Sokszor érzem a feladatomnak, hogy időt és teret teremtsek-  akár egy négyszemközti beszélgetésben, akár egy csapatban – arra, hogy átgondolják, mi történt. Mert ha mindig csak megyünk, akkor abból nem tanulunk. Ezt saját magamon is észrevettem. Egy darabig görkorcsolyával jártam dolgozni. Minden nap görkorcsolyáztam, de amikor megnéztem pár videót, hogy hogyan lehet jobban, akkor egészen megváltozott az, ahogyan csinálom. 

Erre mondja Göntér Móni, hogy nem a coacholt óraszám számít, hanem a reflektált óraszám. Néha a figyelmed áthelyezése is elég, mint  az előző történetedben, amikor mindössze egy kérdést dobtál be.

Nagyon szeretem, ha olyan kérdést tehetek fel, amire nem tudom a választ. Ebben biztos, hogy nagyon megerősített, egészen más szintre helyezett engem a megoldásfókuszú coaching tanulása nálatok.  Olyan is van, amikor tudom, hogy a feltett kérdésre mi lenne a jó válasz. Ott az az igazlmas, hogy én is mennyire tudok hozzáigazodni a válaszhoz, vagy mennyire tudunk jól összerakni egy közös választ. De amikor olyan kérdést teszek fel, ahol fogalmam sincs a válaszról, ott kezdődik nekem az igazi izgalom. És a nyitott kíváncsiság, amivel ebben jó benne lenni. Szerintem erről sokat tanultam tőletek.

Adott erőforrásból hogy lehetne a legtöbbet kihozni, időt teremteni a tanulásra  – mindez igazán hatékonynak hangzik.

Velem együtt dolgozó agile coachok azt jelezték vissza, hogy nekik is úgy tűnik, szeretek mindenkit meghallgatni, akkor is, ha nekem van egy konkrét véleményem. Az munkál bennem ilyenkor, hogy akkor tanulhatok, ha meghallgatok másokat. Nagyon jó érzés volt visszahallani, hogy a kollégáim ezt értékelik. Az érdeklődés pedig bátorítja őket arra, hogy elmondják, mit gondolnak.

Ezt nagyon meg tudom erősíteni! Sokszor, ha beszélgetünk, elnézel oldalra, és azt mondod: “Érdekes.” Tudhatom, hogy bármit mondok, az belőled kíváncsiságot fog kiváltani, és ez nagy szabadságot adó érzés. 

Tényleg szeretem, amikor meglepnek. Ehhez viszont ki kell az embernek nyitnia a fülét. Nyilván okkal van, hogy sokszor leegyszerűsítjük dolgokat, és próbáljuk azokat az információkat összegyűjteni, amelyek egy irányba mutatnak. Ennek is megvan a maga értelme. De vannak olyan folyamatok, amelyeket az tesz teljessé, és sokkal értékesebbé, ha minél többféle dolgot meg tudunk hallani és összegyűjteni hozzájuk. Ez mostanában nagyon foglalkoztat: mikor vagyunk diszkusszióban, ami egyszerűsítésen át döntéshez kell hogy vezessen? És mikor vagyunk dialógusban, amelbyen a gondolatok egymáshoz kapcsolódnak, és egymást megtermékenyítve akár teljesen új dolgokat hozhatnak létre? Ez n agyon érdekes területe a beszélgetések művészetének.

Feltűnt, hogy mindig nagy tisztelettel beszélsz a szakirodalomról: fontos neked, hogy mások tapasztalataiból, gondolataiból tanulj. 

Nagyra tartom azt, ha valaki szakmailag elmélyült. Ez SolutionSurfers-nél is nagyon magával ragadó volt: láthattam, hogy Kati, Péter, Áron minden mozdulatában benne van a mesteri fokozat. Ehhez nagyon sok óra és tanulás és gyakorlás kell más szakmákban is. De sokmindent fel lehet gyorsítani azzal, ha az ember megnézi, mi az, amit már előtte leírtak, feltaláltak, elmondtak. Azért tart itt az emberiség, ahol tart, mert egymásra építjük, amit generációk, társadalmak megtanultak. Számomra ez tényleg nagyon fontos.

– –

Az interjút készítette: Szabó Orsi