A szöveg Forbes magazin 2019 márciusi számában jelent meg.
2023. 01. 16.
A kecskeméti Piarista Iskolában egy éve coachok dolgoznak a gyerekekkel. Az iskola vezetése így próbálja kezelni a figyelemzavart, a tanulási problémákat és az agresszív viselkedést. Már mutatkoznak az eredmények, volt, ahol mérhetően nőtt a tanulmányi átlag.
Figyelemzavar, tanulási problémák, agresszív viselkedés, klikkesedés és bullying – nincs olyan iskola ma Magyarországon, mely ne találkozna ezekkel a problémákkal. A legfrissebb adatok az UNICEF szeptemberben nyilvánosságra hozott nemzetközi jelentéséből olvashatók ki: minden negyedik gyereket bántalmaztak már az iskolában – szóval, vagy tettel. Arról, hogy mi áll ezeknek a problémáknak a hátterében, vagy éppen mi lehet a megoldás, nem igazán hallunk, és tény, hogy az intézmények kezében nagyon kevés forrás és eszköz van a változtatásra.

Megoldásfókuszú tréner, coach, oktató
Úgy tűnik, a kecskeméti Piarista Iskola talált egy megoldást. A lapunknak küldött tájékoztatás szerint először néhány tanár kezdett közelebbről ismerkedni az úgynevezett brief coaching módszertanának egyik alapját jelentő, pozitív visszajelzésre épülő kommunikációval.
Göntér Mónika, a Solutionsurfers tréner-coach munkatársa az elsők között volt itthon, aki iskolai keretek közé vitte a coaching technikát. Mont mondja: “Könnyű dolgom volt a tanári kar tagjaival, hiszen a piarista szemlélet eleve magában hordoz egy úgynevezett személyes kísérést, ami ugyan más módszertannal működik, de a diákokra való extra figyelem áll a középpontjában. Úgy gondoltuk ez kiváló terep lesz arra, hogy folytassuk az iskolai coaching kiterjesztését, így tavaly megkaptuk a lehetőséget, hogy a szülők beleegyezésével 17 gyerekkel kezdjünk egyéni munkát, heti rendszerességgel…
2023. 01. 10.
Mely tényezők határozzák meg a coaching sikerét? A coaching egyelőre egy olyan fiatal szakterület, amelynek empirikus kutatása gyerekcipőben jár. Ebben a kérdésben a terápiák területén született metatanulmányok (áttekintő tanulmányok, amelyek az elérhető empirikus tanulmányokat összefoglalják) tudnak számunkra támpontot adni.
2023. 01. 14.
A cikk a WMN Magazinban jelent meg 2018-ban. Both Gabi írása a Göntér Mónikával és Bárnai Árpáddal készült interjúk nyomán.
2022. 12. 12.
Az esettörténet Harvey Ratner, Evan George és Chris Iveson (a londoni BRIEF alapítóinak) Solution Focused Brief Therapy című könyvéből származik.