Nálam az autóban ez sokkal többről szól – interjú Mártonfiné Mészáros Csillával, a Penge autósiskola vezetőjével

2026. 05. 26. | Szerző: Szabó Orsi

Csillát mindenki olyan gépjárművezetés-oktatónak ismeri, aki egy kicsit pszichológus is: igazán odafigyel a tanítványaira, és ami az autóban tanulható vele, az az élet más területein is alkalmazható. Húsz évnyi tanítás után Csilla úgy érezte: még mindig van mit tanulnia! Így talált rá a Solutionsurfersre és a megoldásfókuszú megközelítésére.

Az alábbiakban a vele készült podcast interjúnk átiratát olvashatod.

Gépjárművezetés oktatóként hogy jött neked, hogy coachingot tanulj?

Nagyon sok kudarc és negatív élmény ért a tanítványaimon keresztül. A tavalyi év második felében nagyon sokszor tapasztaltam azt, hogy a vezetésük rendben van, viszont magától a vizsgától félnek. Elkezdtem gondolkozni, hogyan tudnék a tanulóknak, a tanítványoknak ebben is segíteni. Aztán elkezdtem szörfözni az interneten, és megtaláltam a Solutionsurferst. Amit itt olvastam, az beindította a fantáziámat, hogy nem gondolkozom rosszul: ha elvégzem a tanfolyamot, és ezt a tanfolyamot, több leszek tőle és sokkal hatékonyabban fogok tudni a tanulókkal dolgozni.

Ezt gondoltad előtte. És most? Hogy utána vagy?

Már a tanfolyam alatt is próbáltam beépíteni a hallottakat, és nagyon nagyon jól működött!  A tavalyi évről hoztam át három ilyen nehézséggel küzdő tanítványt, és abból már ketten sikeresen levizsgáztak!

Hogyan csináltad?

Az elején félve! Nem tudtam, hogy kezdjem el, hogy milyen kérdéseket tegyek fel, hogy jó-e egyáltalán egy adott kérdés, hogy be fogom e tudni indítani ezt az egészet, de akkor is mindig kérdeztem. Nekem is tanulnom kellett sokat, mert nem vagyunk egyformák: mindenkinél kísérletezek, hogy pont ővele milyen irányba induljak és hogyan tudok neki segíteni.

Mi az, amivel először kísérleteztél? Miből láttad, hogy az jó lehet?

Az egyik tanítványom  felhozta, hogy mit szólnék hozzá, ha hogyha elmennénk a forgalmi vizsgára. Azt gondoltam, hogy ebből még nem lesz semmi jó, még nem tartunk ott, de ezt hogyan mondjam el neki?! Aztán ahogy elkezdtünk beszélgetni, láttam rajta, hogy megvan benne az akarat, hogy ő ezt az egészet megcsinálja. Ahogy kérdezgettem, egyre jobban azt vettem észre, hogy az arckifejezése megváltozott. Fut rajtam most is a hideg, ahogy mesélem: láttam rajta azt az óriási nagy akarást, azt az elszántságot. Félelmetesen erős volt!

Ez valami olyan, amit másképp csináltál?

A korábbiakhoz képest sokkal, sokkal tudatosabban építettem fel. A kérdések a rengeteg év tapasztalata alapján megvoltak már a fejemben, de így célirányosan, személyre szabottan és sokkal sokkal tudatosabban tudtam ezt az egészet irányítani.

Nagyon arra hallgattál, hogy mit akar a tanulód vagy ügyfeled…

Neki az élet más területén is voltak nehézségei, és én próbáltam abba belekapaszkodni. Ha ő azt ott meg tudta oldani, ahhoz az énjéhez próbáljon egy kicsit visszamenni. Hogyan oldotta meg azt a problémát? Hozzon át abból egy picit ide — mondtam —, és ha megteszi, át is tudjuk hidalni ezt a problémát.

Milyen szép, hogy ilyen figyelemmel vagy a tanulóidra! És itt azért nem csak a vezetést érintitek…

Nem-nem! Ez nálam az autóban mindig sokkal többről szól. Rengeteget tanulnak magukról, hogy mit csinálnak, amikor problémákkal állnak szemben. Ez nem feltétlenül csak az autóvezetés. Valahogy úgy, hogy “nézd, ezt is meg tudtad oldani! Nem hittél magadban, és mégis volt rá megoldás. Ha ezt egy picit magaddal viszed, nem kell belőle mindent, csak egy picit, akkor a másik területen is ez működni fog.”

Én azt gondolom, hogy nekik nagyon-nagyon sokat jelent, hogy rengeteg sok pozitív visszajelzést kaphatnak! Szerintem ezek a dolgok azok, amik az élet mindennapjait is viszik előre.

Azt hiszem, akinek hozzám hasonlóan van rossz tapasztalata vezetésoktatóval, annak repes a szíve mindezd hallva!

Nem tudom ezt másképp csinálni! Én úgy fogom őt elfogadni, amilyen, Ha kicsit többet kell magyaráznom, nekem nem jelent problémát. Mindig elmondom, hogy hazért vagyok itt, hogy ha csilliárdszor kell elmagyaráznom, akkor annyiszor elmagyarázzam. A hibákból is lehet tanulni, hogyha normális körülmények között megbeszéljük; nem üvöltve, hanem ordítva, verekedve. Sajnos ilyeneket is hallok, nagyon sok negatív tapasztalat van, amikor a tanulók így jönnek. Ha egy ilyen tapasztalattal rendelkező tanuló kerül hozzám, mindig gyönyörűen körbeírom neki, hogy ő egy falat épített maga köré, mert bántották. Elmondom, hogy ez egy normális reakció. Nekem pedig az a feladatom, hogy ezt a falat lebontsam, és ha tégláról téglára kell, én megteszem, utána majd szépen ki fog kerülni a napos oldalra. És ez és ez csodálatos.

Most például nagyon nagyon büszke vagyok a tanítványomra. Ő is másik autósiskolától jött, és sokat kellett vele dolgoznom. A héten beült az autóba, az anyukájával együtt. Az óra végén mindig átbeszéljük, hogy is nézett ki a dolog. Zárásul azt mondtam neki: “ha én hiszek benned, akkor te miért nem? Semmiféle kétség nem lehet benned. Nem jöhet föl kérdés, mert itt ülök, támogatlak, segítelek bármiben!” Nem mondta, hogy igazam van, de azért láttam az arcán, mennyire elgondolkodott.

Csütörtökön a vizsga előtt megérkeztek anyukájával. Teljesen szét volt sírva a feje. Na, mondom, Csilla, most vegyél két nagy levegőt, mert ezt meg kell oldani! És ahogy odaléptek hozzám, mondtam nekik, hogy nagyon remélem, hogy ezek búcsúkönnyek, amik annak szólnak, hogy többet mi már személyesen nem találkozunk. Annyira annyira nevettek ezen, aztán összeölelgettem, összepusziltam őt, beültünk a kocsiba és olyan zökkenőmentes volt az egész! Azokból a problémákból, amikkel négy hónapon át küzdöttünk, semmit nem lehetett észrevenni.

A vizsga végén megkérdeztem: nehéz volt? Mi segített? Azt felelte: az, hogy te bízol bennem! Akkor én is magamban.

Szóval erre mondod, hogy mindez nem csak a vezetésről szól.

Sokáig mondtam a tanítványaimnak, hogy úgy érzem magam, mint egy pszichológus. De nem mertem azt mondani, hogy pszichológus vagyok, mert nem vagyok. Csak nevettek rajtam, hogy “megint rendeljen a Mártonfiné pszichológus!” De most, hogy elvégeztem a tanfolyamot, így mondhatom, hogy nem pszichológus, hanem hanem inkább coach voltam.

Nagyon sok tanuló tudta, hogy ezt a tanfolyamot csinálom, és menet közben mindig kérdeztek, érdeklődtek ez iránt. Egyikük-másikuk kérdezte, hogy kipróbáljuk? Mondtam, hogy persze, hogy kipróbáljuk, de nem próbáljuk, mert már csináljuk!

Jó volt, mert ők is érdeklődőek voltak, és menet közben saját magukon is megtapasztalták ennek az egésznek a jótékony hatásait.

Átküldtél nekem egy visszajelzést, amit egy tanulódtól kaptál. “Hála — így kezdődik — merészen kijelentem, hogy örökre hálás leszek a türelemért és bíztatásért, amit Csilla nyújtott nekem. Ezek nem csak vezetési órák voltak számomra, hanem terápia, töltődés. Ő nem csak arra tanít meg, hogy kanyarodj, hanem arra is, hogy mentálisan igenis készen állsz a közlekedésre.” Na, ezt hogyan csináltad?

Nagyon sokat beszélgetek velük. Jó nézni, hogy mennyit tanulnak magukról, amikor az autóban ülnek. Valaki elképzeli, hogy milyen rövid idő alatt lesz őneki jogosítványa, aztán megérzi, hogy ez más, mint mikor leülök és bemagolok egy töri tételt. Itt a gyakorlatban kell vizsgázni: saját magáról is tanul.

Vagy megtanulja, hogy ha megoldásban picit valahova hiba kerül, akkor azt ne problémaként nézzük, hanem keressünk rá megoldást! Ezekre kell őket felkészítenem, és ezt ugyanúgy viszik magukkal tovább. Nagyon-nagyon sokan jelzik nekem vissza, hogy tök jó volt ott ülni az autóban, mert megbeszéltük ezt vagy azt, így később is jobban megoldották ezt vagy azt a problémát.  Írják ezt akkor, amikor már rég jogosítványuk van, én pedig már sehol nem vagyok.

Ha jól hallom, ezek nem csak a vezetéssel kapcsolatos problémák…

Tegnap is az egyik tanítványom éjjel rám írt, hogy olyan nagy szeretettel gondol vissza az óráinkra, és hogy mennyire hiányzom, és mennyire hiányoznak azok a beszélgetések. Semmi köze a vezetéshez annak, hogy milyen jól esett neki, hogy valakinek el tudta mondani a mondókáját, valaki meghallgatta. Nem csinálok semmit, csak hallgatok. Ezek nagyon-nagyon pozitív visszajelzések. Tényleg ezért érdemes ezt az egészet csinálni.

A pályafutásom során az egyik legmeghatározóbb története volt az a tanítványom, aki — ha fogalmazhatok így — már két autósiskolát elfogyasztott. Öt sikertelen vizsgával pályaalkalmassági vizsgára kellett neki mennie. Akkor keresett fel engem. Már a telefonbeszélgetés alkalmával hallottam a pánikot a hangján. Kérdezte, hogy ki fogok-e tudni belőle bármit is hozni. Mondtam, hogy természetesen, hiszen azért hat-nyolc-kilenc hónap áll rendelkezésünkre, ez nekem nem jelent problémát. A telefonbeszélgetéskor még nem tudtam, mivel állok szemben.  Csak utána körvonalazódott, miről is van szó. Ezt a szerencsétlen kislányt annyira tönkretették, hogy én  a huszonhárom évem alatt én ilyennel még nem találkoztam. 

Amikor beléd magyarázzák, hogy te ehhez hülye vagy, ehhez nem értesz. Ő maga mondta nekem: egyszer eljön az a pont, hogy ha elégszer mondják, akkor elhiszed. De én tudtam, hogy lehet másképp! Hogy mindenkiből ki lehet hozni a legjobbat! Ő semmivel nem hülyébb, mint a másik. Néhány hónap után azt gondoltam, hogy készen vagyunk és elmentünk forgalmi vizsgára.

Minden tanítványomnak elmondom, hogy az első forgalmi vizsga nekem is egy visszacsatolás őróluk és arról, hogy ezzel a helyzettel hogyan birküznak meg. Elmondom, hogy nem vagyok varázsló, igaz, már vettem varázspálcát, ez is sokat segít. Szokták is mondani, hogy ha gond van, akkor vegyem elő. Szóval elmentünk a lánnyal a vizsgára, és ő teljesen összeomlott.

Ahogy átbeszéltük, kiderült, hogy a másik autósiskoláknál folyamatosan az útvonalakat magolták. Dehát tudjuk jól, hogy az autóvezetés nem erről szól! Senkinek a jogosítványában nem lesz beütve, hogy 20-as útvonal vagy 19-es útvonal. Én mindenkinek elmondom az elején, hogy közlekedni tanuljunk meg. Ha beülnek az autóba, akkor nem csak itt nálunk, a megyében fognak közlekedni, hanem bárhova a világba el tudjanak menni. Ez erről szól.

Amikor megbukott, azt mondtam, hogy nem fogok vele a vizsga útvonalakon menni, hanem mi elindulunk szanaszét. Hogy saját magának bizonyítsa be, hogy igenis ő erre képes. A második vizsgáján gyönyörűen levizsgázott! Eltelt egy másfél év, amikor kaptam tőle egy nagyon-nagyon hosszú levelet. Én ott sírva fakadtam: olyan hosszan írt arról, hogy mennyire köszöni azt, hogy az élet úgy hozta, hogy hozzám került az autóba, és nálam vizsgázott le. Hogy bebizonyítottam neki én, hogy igenis ő erre képes! Leírta, hogy az egyik első útja során beállt egy parkolóba, és mit ad Isten, az egyik volt oktatója parkolt oda mellé. Ahogy a lány kiszállt a kocsiból, megtekergette az ujján a kulcsot. Nem tudom, kinek volt nagyobb elégtétel. Én örültem, hogy bebizonyíthattuk, hogy igenis ez működik.

Talán lehetne ezt traumatudatos oktatásnak is hívni. Jónéhány dolog, amiről mesélsz, például a másik saját magába vagy a te módszeredbe vetett hitének erősítése, vagy éppen a kapcsolat: ezek terápiás hatótényezők. Az pedig látszik, hogy nem sajnálod az energiát arra, hogy ezt a kapcsolatot építsd a tanulóiddal. Talán ezért is van, hogy amit csinálsz, túlmutat azon, hogy az emberek megtanulnak vezetni és levizsgáznak. Talán ezért is van,  hogy akár hónapok, évek múlva is észleljék a veled való közös munka jótékony hatásait.

Ez tényleg így van. Amikor bent állok a parkolóban, valaki megállt mellettem, és ugrik ki az autóból egyenesen nyakamba… ezek olyan visszacsatolások, amik azt mondják: lehet, hogy nem csinálom rosszul. Én tényleg mindig azt hittem, hogy pszichológus vagyok, de félve mondtam ki ezt a szót. De a Solutionsurfers képzése után után azt mondom: tényleg valahol ezt csináltam.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a tanfolyamon, nekem nagyon-nagyon sokat segített. Ha bárki úgy érzi, hogy nem tud kilábalni valamilyen negatív dologból az életében, akkor ez a tanfolyam  nagyon sokat fog segíteni az emberi kapcsolatokban, az egymáshoz való hozzáállásban, nem csak a családban, hanem akár egy cégen belül, egy egy munkaviszonyban is. Bátran tudom mondani, hogy végezzék el ezt a tanfolyamot, mert nagyon sokat fognak kapni.

Csak megerősíteni tudom azt, amit a tanulóid visszajeleznek: nagyon jó veled beszélgetni és nagyon jó veled tartani ebben a cselekvő, praktikus, nagyon lendületes hozzáállásban, amiről azt sejtem, hogy biztosan nem a két napos képzésünkön tanultad…

Köszönöm!

Mi is köszönjük, hogy mindezt megmutattad nekünk.