A következő kérdés – Chris Iveson gondolatai

2024. 08. 19.

Az alábbiakban Chris Iveson, megoldásfókuszú terapeuta, coach, tanácsadó, a BRIEF London egyik alapítójának elmélkedését olvashatod.

Egyszer kihívtak egy tizennyolc éves ifjú nőhöz, aki még aznap vagy másnap éjjel meg akart halni. Egyedüli gondozott volt egy ódon hangulatú pszichiátria zárt osztályán. Éhezett, és túl gyenge volt ahhoz, hogy bármilyen beavatkozást túléljen.

A válasza az első kérdésemre, hogy „Mit remél magának ettől a találkozástól?” olyan kilátástalan, olyan reménytelen volt, hogy én magam is majdnem elveszítettem a reményt. Amikor úgy nézett ki, hogy ez fog történni, belémhasított egy felismerés: az én dolgom nem az, hogy reményt adjak ennek az embernek. Nem az, hogy megmentsem az életét. Nem az, hogy megmentsem életét. Semmi más nem a dolgom, csak hogy feltegyem neki a következő kérdést. Minden munkánkban ez az egyetlen dolgunk az, hogy feltegyük a következő kérdést.

Aztán eszembe jutott, hogy minden kliens motivált. Annyira akarta a halált és olyan közel volt hozzá, hogy megtalálja, mégis beleegyezett, hogy találkozzon egy terapeutával.  Kellett, hogy legyen egy rés, amelyen keresztül megtalálható a jövő. A jövő, amely a szavaiban van, és csak akkor, ha felteszem a következő kérdést. Ennek a folyamatnak egyszerű a logikája.

A megoldásfókuszú rövidterápia (és coaching) egy beszélgetési folyamat. Ez azt jelenti, hogy a felek felváltva beszélnek, és minden megszólalás az előzőekre épül. A terapeuta/coach feltesz egy kérdést, és amikor a kliens válaszol, implicit módon megadja az engedélyt egy újabb kérdés feltevésére. Minden válasz tehát egy együttműködő cselekedet a terápiás /coaching beszélgetés során.

Amikor a fiatal nő azt mondja: „Nem fűzök hozzá reményeket”, akkor egyáltalán nem ellenáll a terápiának, hanem teljes mértékben együttműködik, és valószínűleg reméli, hogy én is elvégzem a munkámat. Amikor az elégedetlen tinédzser „Nem tudom” válasszal reagál, azzal engedélyt ad hogy még egyszer próbálkozzak – és ezt is teszem, amíg meg nem találom azt a megfelelő kérdést, a megfelelő hangot, a megfelelő időpontot a kérdés feltevésére, amire másféle választ adhat.

A „Nem tudom” egy teljesen együttműködő válasz, ráadásul nagylelkű is, mivel újabb esélyt ad nekünk arra, hogy kérdezzünk.

(Ezek az elmélkedések nem a saját fejemből származnak, hanem a legközelebbi kollégáimmal, Evan George-dzsal, Harvey Ratnerrel, Adam Froererrel, Elliott Connie-val és Biba Georgievával, valamint a hozzávetőleg 100 000 emberrel folytatott beszélgetésekből, akik részt vettek egy BRIEF tanfolyamon.)

Eredeti megjelenés 

Fordította: Szabó Orsi