Elkötelezett megoldásközpontú coach vagyok. 2010-ben, a Switch című kíváló könyvben olvastam először a megoldásközpontú megközelítésről, a rákövetkező évben elvégeztem az alapképzést, egy évvel később pedig már trénerképzősként, co-trénerként vettem részt a SolutionSurfers oktatási programjaiban. Mostanában az foglalkoztat, hogy a képzések résztvevőivel megfigyeljük, ahogy tanulás közöttünk éppen keletkezik. Ahogy a brief coachingban lehetséges, hogy meglepően kevés idő alatt jelentős és tartós elmozdulás (változás) szülessen, úgy a tréning idő is lerövidűl, átalakul - a tapasztalatom szerint. 'Képzés' helyett inkább azt mondanám, a résztvevők önirányította, intenzív tanulása keletkezik. Sokan valahogy ösztönösen sejtik, hogy nem a megmondás, a jó tanácsa a leghasznosabb az ügyfelek számára. Mégis szenvednek, hogy valahogy kibírják, hogy ezt ne tegyék. Sokaknak az is nehéz, hogy saját természetes kíváncsiságunkat az ügyfél érdekében történő, hasznos(!) kíváncsisággá formálják. Azért szeretem Chris Iveson idézett mondatát, mert kezdő és rutinos coachoknak is fontos iránytű, hogy akár munkájuk során, akár utolagos reflexióban megvizsgálják: az ügyfelemet (az ő vágyait, reményeit, képességeit és tapasztalatait) tartottam a figyelmem középpontjában, vagy mindketten az ügyével (a feladat részleteivel, módszerekkel, modellekkel, tanácsokkal) bíbelődtünk?