Találkozunk 
a betekintőn
egy képzésen
egy workshopon
coachingon
 ?
  • info@solutionsurfers.hu
  • +36 70 323 1324

ÖNKÉPZÉS

coaching

Az ellenállás újraértelmezése

Véletlen volt, hogy a Texasi Egyetem felkérése arra, hogy a pszichiátriai karon beszéljek¹ az ellenállásról éppen egybeesett annak a 10. évfordulójával, hogy 1979-ben először adtam postára „Az ellenállás halálá”-t egy folyóiratnak címezve. Ugyan a cikket tizenhétszer visszautasították és hatszor került átdolgozásra, végül a Family Process-ben megjelenhetett (de Shazer, 1984). Továbbra

Tovább olvasom »
coaching

Fókuszban az ügyfél önszerveződése

A brief coaching, azaz rövidcoaching során azt tesszük, ami az ügyfelet megerősíti saját eredményes önszerveződésében – illetve csak azt tesszük, és azt viszont tesszük. Ha önszerveződésről, önmagunk hatékony működésének alakításáról van szó, akkor az is kézenfekvő, hogy ez ügyfelenként különbözik, és az, ahogyan az egyik ügyfél eredményes önszerveződését támogattuk, nem jelent

Tovább olvasom »
coaching

Coaching újratöltve –egy brief coach előfeltevései

A brief coaching (rövidcoaching) határozottan más nézőpontot kínál a coachingra vonatkozó egyre bővülő ismeretekhez. A coaching nagyon hatékony lehet egyetlen ülés alkalmával is, tartós és fenntartható eredményeket érhet el anélkül, hogy automatikusan szükség lenne hosszabb coaching folyamatra. Egy olyan piacon, ahol a tíz ülésből álló csomagok, vagy a hat hónapos

Tovább olvasom »
coaching

A vágyott jövő már tart! – Legrövidebb coachingom margójára

Több mint tizenkét éve tevékenykedem coachként, és arra specializáltam magam, hogyan lehet a lehető legrövidebben és leghatékonyabban alakítani egy- egy coaching-beszélgetést. Az ügyfeleim általában egy-három alkalommal jönnek egy-egyórás ülésekre. Ezután olyan remekül haladnak az útjukon, hogy már nincs is szükségük coachra ahhoz, hogy megvalósítsák a céljaikat. Múlt héten azonban alkalmam

Tovább olvasom »
esetleírás

Hatékony megoldásépítés szervezetekben – egy teamcoaching rövid története

Vezetők és teamek munkájában egyaránt könnyebb a konfliktusok kezelésének és a célok elérésének támogatása, ha az előrelépésekre koncentrálunk, és a konfliktusmentes pillanatokat is bevonjuk a megoldások keresésébe. Egyetlen megoldás sem olyan hatékony, mint az, amelyet már működő gyakorlatukból maguk raknak össze az érintettek. Ez az ún. megoldásközpontú megközelítés egyik alapelve.

Tovább olvasom »
esetleírás

Apu, tudnál engem coacholni?

Egyik este a legidõsebb lányom, Anna Julia (13 éves) a dolgozószobám küszöbén állva azt kérdezte: „Apu, tudnál engem coacholni?”. Miután általában menedzsereket coacholok, érthető volt a meglepettségem, különösen, hogy a kérés egy tinédzser szájából hangzott el. Mindazonáltal a beszélgetés egy megérintő és emlékezetes szakmai élménnyé vált, még ha csak tíz

Tovább olvasom »