Egy szociológus félreértése, avagy a megoldásfókuszú rövidterápia indulásának rövid története

By Admin 2021.06.07.

2002-ben Steve de Shazer egy workshopot tartott a svédországi Malmöben, és a közönségből valaki megkérdezte, hogyan lett ő terapeuta. Azt felelte, ő valójában soha nem volt terapeuta, és a következő történetet mesélte el:

Soha nem érdekelt a pszichoterápia, és soha nem is olvastam róla. Kutató szociológus voltam, akit az foglalkoztatott, hogyan működik a nyelv. A ‘60-as évek végén egy érdekes kutatási projektre készülve épp egy könyvtárban várakoztam valakire, aki késett. Véletlenszerűen levettem egy könyvet egy polcról, és kinyitottam. A könyv történetesen Jay Haley és Milton Erickson könyve volt. Azon az oldalon, ahol kinyitottam, Haley azt állította, hogy Erickson terápiás foglalkozásai és különös házi feladatai nem követtek előre lefektetett szabályokat. Az első reakcióm az volt, hogy ennek így nincs értelme. Kell, hogy legyenek szabályok. A nyelv és a kommunikáció szabályokhoz kötött, és az emberek nem lennének képesek kommunikálni, ha nem követnének bizonyos szabályokat.

Ugyanakkor Haley jól ír, a könyv érdekesnek tűnt, Erickson munkája pedig nagyon is tiszta és érthető volt, ezért tovább olvastam. Végül mindent elolvastam, amit Ericksonról írtak, és mindent elolvastam, amit csak találtam Erickson írásaiból. Elolvastam még pár másik könyvet is ugyanarról a polcról a pszichológia témakörében. Többségük rosszul megírt, érdektelen elméleti munka volt. 

Tehát belekezdtem ebbe a kutatási projektbe, hogy rájöjjek, miként építette fel Erickson a beavatkozásait. Milyen szabályokat követett? Erickson munkásságából számos esetet publikáltak. Sőt, úgy gondolom, több eset jelent meg Erickson gyakorlatából mint bármely más terapeutáéból. Elkezdtem rendszerezni az eseteket hasonlóságok, különbségek és minták után kutatva, illetve mepróbáltam leírni a szabályokat – tudtam, hogy kell lennie ilyeneknek – amiket Erikson követ. Négy szabályt találtam, és felosztottam közöttük az eseteket, kupacokba rendezve őket. Mindegyik szabályhoz egy kupac tartozott és külön kupacba kerültek azok az esetek, amikhez nem tudtam egyetlen szabályt sem társítani. Ez utóbbit a “különös esetek” kupacának neveztem el.

Amikor minden esetet elhelyeztem a megfelelő kupacban, észrevettem, hogy a “különös esetek” tették ki az összes eset körülbelül 50 %-át. Ez nyugtalanított, és azon töprengtem, hogy csak azért lehet így, mert az esetek leírásából kimaradt valamilyen lényegi információ, aminek hiányában lehetetlen megalkotni azokat a szabályokat, amik magyarázatul szolgálnának ezekre az esetekre. Ezért – mivel ekkorra elolvastam az Erikson által írt, valamint a róla szóló irodalom nagy részét (ha nem az egészet), világos értelmezést alkottam arról, amit Erikson számomra nagyon logikusan és érthetően csinált – eldöntöttem, hogy magam is elkezdek esetekkel foglalkozni, hogy leírásokat alkotva meg tudjam fejteni a szabályokat. 

Ezért aztán megnyitottam ezt a rendelőt a szociológia osztályon, elkezdtem ügyfeleket fogadni és hamarosan azt találtam, hogy az eseteim körülbelül 50%-a besorolható volt a 4 szabály valamelyikébe, 50%-a pedig a “különös esetek” kupacába került. Mivel az arányok ugyanazok voltak mint Milton Ericksonnál, biztos voltam benne, hogy megismételtem, amit Erickson csinált. Nos, tévedtem. Amikor 15 évvel később megnéztem egy filmet Milton Erickson egy üléséről, az első reakcióm Erikson munkájára az volt, hogy: “Hűha, az egészet rosszul csinálja!!!”


A szöveg Harry Korman és Mark McKergow “Közöttünk – nem kívül vagy belül: A megoldásközpontú rövidterápia radikális egyszerűsége” című szövegéből származik.

Fordította: Fehér Tilla és Szabó Orsi 

kép

  • Adószám: 22711337242
  • Bankszámlaszám: K&H
  • 10404027 50526569 78851012
  • IBAN HU80104040275052656978851012
  • SWIFT: OKHBHUHB

Megoldásfókusz a postaládádba?

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.