Átszínez mindent, amit csinálunk – megoldásfókuszú különbségek a svéd Karstorpskolan Norra iskolában

Interjú Cornelia Malm igazgatóval

2023. 03. 14.

A Karstorpskolan Norra egy svéd állami iskola, 65 pedagógussal és 450, hat és tizenkét éves kor közötti diákkal. Hét éve dolgoznak megoldásfókusszal. Az iskola több mint 12 éves igazgatói tapasztalattal rendelkező vezetőjével, Cornelia Malm igazgatónővel Szabó Orsi és Hankovszky Kati készített interjút.

 

A megoldásfókusz minden folyamatban, beszélgetésben, megbeszélésben és képzésben jelen van az iskolában, például: 
  • A tanári megbeszélések az agenda és a meetingtől elvárt eredmények közös kialakításával kezdődnek 
  • A szülőket mindig erőforrásaikban látják és szólítják meg: az igazgató és a tanárok minden egyes beszélgetést (hírlevelet, személyes találkozót) elismerő visszajelzés adásával kezdenek
  • A szülőket felelős és erőforrásokkal rendelkező ágenseknek látják, akik mindent megtesznek a problémák megoldása érdekében: a tanárok mindig azzal kezdik a közös problémamegoldás folyamatát, hogy megkérdezik a szülőket a vágyott jövőjükről, illetve arról, milyen támogatás lenne számukra hasznos
  • A pedagógusok rendre mantraként használják a megoldásfókuszú alapelveket, mint például: „Légy kíváncsi!” „Mindig feltételezz jót a másikról!”, „Ha ideges vagy, tegyél fel még néhány kérdést – talán, azért vagy ideges, mert nem kérdeztél eleget.”, „Ha valami nem működik, ne csináld! Ha valami működik, csinálj belőle többet!”, 
  • Ha probléma merül fel, a tanárok kíváncsian és kérdésekkel igyekeznek megoldást találni.
Az igazgató, Cornelia nagy iskolaigazgatói tapasztalattal érkezett az Karstorpskolan iskolába, és meglepődött, milyen más a megoldásfókuszon alapuló munka. Megfigyelte, hogy 
  • Belépésekor senki sem fordult hozzá a „tipikus” problémákkal, amelyekkel általában új igazgatóként találkozott (például elégedetlen szülők vagy a napközi szervezése), hanem ötleteikkel és megoldásaikkal keresik a segítséget (ahelyett, hogy az igazgatóra bíznák a legnehezebb.
  • A tanárok az ötleteikkel és az általuk kitalált megoldási lehetőségekkel (nem pedig nehézségekkel és problémákkal) keresik meg őt, és kifejezetten ők maguk szeretnék megoldani az ügyeket (nem pedig az igazgatótól várják a kihívást jelentő feladatok megoldását).
  • A tanárok jól kezelik a nagy munkaterhelést és a válsághelyzeteket (például egy nagyon sok munkával járó kutatási projektet végeztek a COVID járvány alatt) – motiváltak, felelősségteljesek és nagyon kompetensek a szakmájukban és a munkájukban. 
  • A tanárok nagyon jól támogatják egymást, különösen az újonnan érkezőket. Ha szükséges, kérdés nélkül megtesznek olyan szükséges dolgokat, amik nem tartoznak a munkaköri kötelességeik közé. 
  • A tanulók úgy érzik, van beleszólásuk a Karstorpskolan iskola működésébe (egy kötelező állami felmérés eredménye szerint más iskolákhoz képest erősebben).

Az interjú nyomtatható, pdf formátumban is elérhető. 

Letöltöm a pdf-et. 

🪴🪴🪴

 

A megoldásfókuszú (SF) program indulása után egy évvel csatlakoztál a Karstorpskolan Norra-hoz. Milyenek voltak az első benyomásaid az SF-ről és az iskola működéséről?

A megoldásfókusz nagyon új volt számomra, de első pillanattól kezdve tetszett. Egyszerű volt, és passzolt ahhoz, ahogyan szeretek dolgozni. A kíváncsisában és a hasznos beszélgetések fontosságában például nagyon hiszek. De ennyi igazgatói tapasztalattal a hátam mögött megvolt a saját térképem vagy tervem arra, hogyan kell elkezdeni irányítani egy iskolát. Mindig azt gondoltam, hogy az én feladatom mindent megtervezni és megszervezni. Ezúttal viszont úgy döntöttem, hogy másképp csinálom: félretettem a térképemet.

Azt mondtam a kollégáimnak: „Nem akarok változtatni semmin. Ti vagytok a szakemberek. Alaposan megfigyelem majd az értekezleteket és a beszélgetéseket, hogy lássam, mi a fontos nektek.” Aztán majdnem egy éven át főleg csak hallgattam. Természetesen teljesítettem a feladataimat ha problémák adódtak, de nem kezdtem el megszervezni a Karstorpskolan iskolát.

Tetszett a megoldásfókusz, de váratlanul ért, amikor láttam az iskolára gyakorolt hatásait… 

Cornelia Malm

Jól hangzik! Mik voltak ezek?

A korábbi tapasztalataim alapján az első hetekre vártam a tipikus problémákat. Beosztani az óraközi szünetek munkarendjét (ez mindig gondot okoz), kezelni a dühös szülőket és a problémákat okozó, verekedő diákokat… Éppen kinevezett igazgatóként a tanárok azt várják, hogy ezeket a problémákat oldd meg a szülőkkel és a diákokkal. Végtére is a te felelősséget, hisz te vagy az igazgató!

Sosem szerettem ezeket a feladatokat: leülni egy gyerekkel, elmondani neki, hogy nem tud viselkedni, és viselkedjen jól. Vagy az óraközi szünetek beosztása… Érdekes módon azonban a Karstorpskolan-ban egyetlen tanár sem jött hozzám ilyen ügyekkel. Mivel SF-fel dolgoztak, azt mondták: „Cornelia, van egy problémám, és van rá egy megoldásom is.” Én pedig mindig azt kérdeztem: „Igen, és mi az?” Elmondták az ötleteiket, a megoldásaikat, aztán megkérdeztek: “Csinálhatom így?”

Sokkoló volt számomra! Senki sem várta el tőlem, hogy megoldjam ezeket a problémákat. Ráadásul rájöttem, hogy ez a fajta önálló viselkedés minden beszélgetésben jelen van az iskolában. A kollégáim mindig megoldással vagy valami ahhoz nagyon közelivel érkeztek hozzám, amire szükségük volt, az egy “igen” vagy “nem”. Én pedig – még az SF-es képződésem előtt is – mindig azt mondtam ilyenkor: „Igen, csináld!”. 

Hogyan csináltad? 

Igazán élvezem, amikor igent mondhatok kollégáimnak, és figyelhetem, milyen profin végzik a munkájukat. Magabiztosak, bátrak, SF-ben képzettek és nagyszerű pedagógusok! Könnyű nekik igent mondani, hiszen végülis mi baj történhet? Mindig ott van a lehetőség, hogy módosítsunk, ha szükséges. Teljes mértékben megbízom bennük, miért is mondanék nemet?

Még akkor is támogatom kollégáim ötleteit, ha valamire jobb megoldásom van. Például, lehet, hogy nem tartom a legjobb ötletnek a diákok szempontjából, hogy a saját dolgozataikat javítsák az órán, mégis azt mondom: „Rendben, próbáld ki, és beszéljük meg a tapasztalataidat, hogy mi működött!”

Ha arra figyelek, hogy az emberek jól próbálják csinálni a dolgokat, ahelyett, hogy azon aggódom, hogy mi az, amit rosszul csinálnak, akkor szerintem mindig jó megoldásokat találnak. Néha ők tanulnak valamit, néha pedig én. Ez a gondolkodásmód áthat mindent, amit csinálunk.

Milyen jelei vannak még ennek az SF hozzáállásnak?

Minden félév elején felfrissítjük az SF módszertant, hogy megerősítsük, mint a munkánk alapját. Az SF alapelveit pedig mantraként használjuk: „Légy kíváncsi!”, „Mindig feltételezz jót a másikról!”, „Ha ideges vagy, kérdezz többet – talán azért vagy ideges, mert nem kérdeztél eleget.”, „Ha valami nem működik, ne csináld!”, „Ha valami működik, csinálj belőle még többet!” Állandóan ilyesmiket mondunk egymásnak. 

Az SF elvei minden szervezeti szintet és minden szervezeti egységet átitatnak – arra törekszünk, hogy ezek szerint az elvek szerint éljünk.

A  félév első ülését, és alapvetően minden ülést úgy kezdjük, hogy összegyűjtjük az igényeinket és a megbeszélendő témákat. (Korábban én voltam az, aki hosszú listákat készített a napirendi pontokból.) Természetesen én is hozzáadom a saját témáimat, de a napirendet közösen alakítjuk ki, mindenki hozzáteszi, ami fontos számára a félév sikeréhez. Ez egy kisebb, de fontos példa arra, hogy az SF hogyan teretmi meg a beleszólás és részvétel lehetőségét az iskola minden tagja számára. 

És még? 

A szülőkkel folytatott megbeszélések ugyanúgy néznek ki. Korábban nagyon szorongtam ezek előtt a találkozók előtt, mert úgy gondoltam, az én felelősségem, hogy hosszú listákat készítsek a megbeszélendő témákról és a lehetséges megoldásokról. Azért most is felelősséget érzek, hogy minden gyermek számára a biztosítsam a legjobb oktatásban való részvétel lehetőségét. A különbség most az, hogy nem én szállítom a megoldásokat. Inkább megkérdezem a szülőket, és nagyon komolyan úgy gondolom, hogy minden erőforrásuk és akaratuk megvan ahhoz, hogy megalkossák a saját legjobb megoldásaikat.

Ezenkívül nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szülők pozitív visszajelzést kapjanak. Nem vonjuk őket felelősségre, nem kérdőjelezzük meg őket. Mindig-mindig arra törekszünk, hogy megerősítsük őket abban, hogy jól végzik a dolgukat szülőkként. Minden egyes levélben, amit írok, legyen az nyári hírlevél, téli hírlevél vagy a COVID-19 járvány alatt írt hírlevelünk: kiemeljük, hogy milyen csodálatosak, és mennyire segítenek és támogatnak minket.

Ha van olyan szülő, aki nem azt teszi, amit kellene, például nem küld gyümölcsöt a gyermekével uzsonnára, megkérdezzük, hogyan segíthetünk. Ez számunkra természetes.

Mi történik, ha ez nem működik?

Mindig működik. Gyakran beszélgetünk a szülői lét kihívásairól. Akiknek van gyermeke, az biztosan tudja és átérzi, milyen kimerítő is szülőnek lenni. Emlékszem, én is mindig fáradt voltam. Ha emellé figyelembe vesszük, hogy egy extra szükségletekkel rendelkező gyermek nevelése mivel jár, akkor el tudjuk képzelni, micsoda felelősség és munkaterhelés van ezeken a szülőkön. Azáltal, hogy elismerjük a szülők erőfeszítéseit, egyúttal empátiát fejezünk ki: “El tudom képzelni, milyen fáradtak lehettek most” – mondjuk a szülőknek. 

Minden egyes találkozást elismeréssel és pozitív visszajelzéssel kezdek, még akkor is, ha korábban még nem találkoztam a szülőkkel.  Elmondom nekik, hogy milyen nagyszerűek a gyerekeik, és hogy milyen jó szülőknek tartom őket. Megpróbálok konkrétumokat mondani a gyerekről. Lehet, hogy a szülők a találkozó elején idegesek, de mi empátiát és elismerést adunk nekik, és együttműködünk a megoldások keresésében. Ez a megközelítés mindig működik. 

Tényleg mindig?

Ha nem működik, az azt jelenti, hogy elfelejtettem valamit. Egy-két év után a Karstorpskolanban volt egy különleges család, akikkel nagyon megküzdöttem. A fiú sokszor nem jött iskolába, bármennyire is próbálkoztam. Úgy éreztem, mintha egy gödörbe estem volna. A szülők nem figyeltek rám, én pedig kifogytam a kérdésekből. Egyszerűen csak nagyon fáradt voltam. Így hát felhívtam a külsős tanácsadónkat, Gabyt, aki az SF-et tanította nekünk. Elmondtam neki, hogy elegem van, és szeretném, ha eljönne beszélni a szülőkkel, mindegy, mennyibe kerül. Csak érjük el, hogy a fiú járjon rendesen iskolába. Persze – vicces módon – elkezdett kérdéseket feltenni. Három-négy kérdés után úgy éreztem, tudom, mit kell tennem. Megköszöntem neki, és letettem a telefont.

A megoldás, amit kisütöttem, az volt, hogy elmondom a családnak, hogy érzem magam ebben az egészben. Bevallottam, hogy elfelejtettem megkérdezni tőlük, hogyan tudnék segíteni, és hogy szerintük mi legyen a következő lépésünk. És ez bevált! Előreléptünk! Még mindig vannak problémáink, de a szülők velünk vannak, és ez a fontos.

Milyen formális és informális módszerekkel lehet megelőzni ezeket a „gödörbe esés” élményeket, és megerősíteni azokat az elveket és magatartásformákat, amelyeket a Karstorpskolan iskolában látni szeretne?

Az SF a rendszerünkben van. Átszínezi minden tevékenységünket. Ez alapján tervezzük és bonyolítjuk le az értekezleteket, valamint ez az alapja annak is, ahogyan egymással, a szülőkkel és a gyerekekkel beszélgetünk. A munkánk minden része a megoldásfókuszú elvekben gyökerezik. 

Képzések tekintetében pedig: 2015-ben a teljes folyamat egy három napos, az SF alapjairól szóló képzéssel kezdődött minden tanár számára. Az újonnan érkezők még mindig megkapják ezt a képzést, amelyet aztán havi rendszerességgel külsős facilitátor által vezetett csoportos foglalkozások követnek. Ezek a foglalkozások teret adnak a résztvevőknek, hogy a saját tapasztalataikból (például nehéz szülői értekezletekből vagy a diákokkal folytatott nehéz beszélgetéseikből) tanulhassanak. A foglalkozásokat SF elvek mentén vezetik: a “mi nem ment”-ről áthelyezve a fókuszt arra, ami működik. 

Ezen felül 2-3 havi rendszerességgel képzéseket, workshopokat tartunk. Három csapatra tagolódunk ilyenkor: a vezetőség, a gyógypedagógusok, és a biztonsági csapat. (Az utóbbit nevezhetnénk „zaklatásmegelőző csapatnak” is, de Sue Young módszerével dolgoznak, minden gyereket bevonva, nem csak azokat, akiket közvetlenül érint a zaklatás). Rendszeresen találkozunk egy tanácsadóval, aki segít nekünk tanulni és fejlődni a saját céljainknak megfelelően. Ez egy módja annak, hogy feltöltsük az akkumulátorainkat, és hogy a legjobbat tudjuk nyújtani, amikor a gyerekekkel és a szülőkkel beszélgetünk.

Említetted, hogy meglepődtél, miféle hatásokat gyakorol az SF az iskolára. Mi volt a legnehezebb helyzet, amit a csapat megoldott?

A legnehezebb időszak 2020-ban volt, néhány hónappal a COVID kezdete után. Volt ekkora egy nagy futó projektünk – egy kutatási, amelyben a kollégák közül tizenöten vettek részt, két egyetemi PhD hallgatóval kiegészülve. A kollégáim a tanítás és az együttműködés módjait kutatták: videora vették, ahogyan dolgoznak, visszanézték, elemezték és alternatív megoldásokat eszeltek ki azokra a helyzetekre, amiket a videon láttak. Ez a projekt, kiegészülve a COVID-dal…

Azt hittem, hogy az egész dolog nagyon hamar szét fog robbanni. Előre féltem attól a pillanattól, amikor a kollégáim majd azt mondják, elegük van, elfáradtak és abba akarják hagyni. Teljesen ésszerű lett volna. Mindenki nagyon fáradt volt akkoriban.

De a kollégáim tényleg csodálatosak voltak: kitalálták, hogyan tudják mindezt gördülékenyen megoldani – ismét csak a saját megoldásokaikat építve. Az volt a gond, hogy nagyon sok kolléga beteg volt, s emiatt nem tudták megtervezni a projekt időbeosztását. Megkérdeztem, hogy mik az ötleteik. Mégkérdeztek, hogy tudok-e adni nekik egy napot, amikor ők távol lehetnek. Arra gondoltak, hogy ez akkor a legjobb, amikor a legtöbb kolléga már újra egészséges és visszatér a munkába. Természetesen ismét igent mondtam! Ezután megbeszéltük, hogyan lehet az egész folyamatot menedzselni. A projektet végül sikeresen be is fejezték. 

Hűha! Hogyan csináltátok ezt?

Szerintem ez is a kedvességről és a bátorságról szól. A COVID nagy változásokat hozott a Karstorpskolan iskolánkban, de egyetlen tanár sem panaszkodott, és egyikük sem utasított vissza olyan – fontos – feladatokat, amik szigorúan véve nem tartoztak a munkakörükbe. Mindig támogattuk egymást, és keményen dolgoztunk a sikerért, még akkor is, ha ez több munkát jelentett.

A tanárok itt azt szokták mondani, hogy mi itt vagyunk egymásnak, az újonnan érkezők pedig arról számolnak be, hogy még soha nem gondoskodtak róluk ilyen jól. Persze előfordulnak problémák és konfliktusok, de mi jó szándékot feltételezünk, és ha kell, segítünk egymásnak és erőfeszítéseket teszünk egymásért. 

Ha a tanároknak ez az érzésük, a gyerekek is ráérezhetnek a dologra. Milyen jelei vannak ennek?

Az állam minden évben végez néhány minőségértékelő felmérést az iskolákban. Nem vagyok nagy rajongója ezeknek: néha úgy érzem, mintha a kvantitatív kérdésekkel “Szoktál-e stresszt átélni?”, “Szokott-e fájni a fejed?”, “Voltál-e már áldozata zaklatásnak?”) megmondanánk a gyerekeknek, hogyan is érezhetik magukat: 

Viszont ebben a felmérésben van egy kérdés, ami arról szól, hogy van-e befolyásuk a gyerekeknek a körülöttük zajló dolgokra, és van-e felnőtt, aki segít nekik, ha problémáik vannak. A mi iskolánk eredményei eltérnek az összes többi iskoláétól ezekben a kérdésekben. Észrevehető, hogy a gyerekeink nagyon jól tudják kommunikálni az igényeiket. A számok alapján is úgy érzik, hogy részesei lehetnek az oktatással kapcsolatos döntéseknek. Ahogyan a tanáraink, ők is azt tapasztalják, hogy valóban van beleszólásuk a közös dolgaink működésébe. 

A Karstorpskolan Norra képzései:

(ahogyan az iskola külsős SF tanácsadója, Gaby Wallström megosztotta velünk)

1. SF alapképzés (2+1 nap)

  • a vezetők számára 
  • a tanárok számára

A gyakorláson és csoportmunkán alapuló képzés során a résztvevők saját tapasztalatot szerezhetnek a megoldásfókusszal. A képzési napok között eltelt időben a résztvevő önállóan bővítik a tapasztalataikat, melyek aztán a következő képzési nap témái lesznek. 

2. Heti rendszerességű csoportos coaching ülések (heti 2 óra 1-1,5 éven át)

  • a vezetők számára 
  • a tanárok számára

Az alkalmak során a résztvevők hétköznapi gyakorlati példáival dolgoznak arra fókuszálva, mi lett jobb és mi a következő lépés. 

3. A vezetők igényelhetnek megbeszéléseket egy külsős SF tanácsadóval, ha szükséges.

Kapcsolódó cikkek

interjú Agócs Andreával

2023. 01. 24.

„Soha nem találkoztam olyannal, akinek ne esett volna jól egy kedves, elismerő szó” – interjú Agócs Andreával

Sorozatunkban megoldásfókuszú szemlélettel (is) dolgozó szakemberekkel beszélgetünk. Képzéseink résztvevői, tanáraink és barátaink, akik arról mesélnek, hogyan használják a brief coaching módszertárát a mindennapi gyakorlatban.

Tovább

2015. 12. 19.

„Nem tudom nem a lehetőségeket látni” – interjú Kalmár Elvirával

Interjúsorozatunkban olyan szakemberekkel beszélgetünk, akik megoldásközpontú szemlélettel (is) dolgoznak. Tanáraink, képzéseink résztvevői és barátaink mesélnek, hogyan használják a brief coaching módszertárát a mindennapi gyakorlatban.

Tovább

2023. 07. 16.

“Mindig lehet megoldásokat találni” – Interjú Judith Mahlmann-nal, a brémai Inge Katz Szakképző Iskola igazgatójával

Miként építheti egy iskola a tanárok és a tanulók saját hatékonyságába és képességeibe vetett hitét? Hogyan terjedhet az erőforrásközpontúság egy több mint 1000 fős szervezetben gerilla módszerekkel?

Tovább

Érdekel a megoldásfókuszú brief coaching - beszéljünk!

    Megoldásfókusz a postaládádba?