Megoldásfókusz a párkapcsolatban

2022. 10. 12.

Valentin nap alkalmából arról kíváncsiskodtunk, milyen jelei vannak a megoldásfókusznak egy párkapcsolatban. Hasznos-e, és ha igen, hogyan, ha így is beszélgetünk… A Solutionsurfers Magyarország coachait, coachképzőit kérdeztük. 

Hankovszky Katalin

A legfontosabb talán az, hogy szerencsénk van-e: azzal az emberrel vagyunk-e együtt, akinek a jelenlétében saját magunk legjobb verziói lehetünk. Ha igen, akkor jó hozama lehet a megoldásfókusznak, ha pedig nem, akkor segíthet kilépni abból, amiben önmagunk gyengítettebb, rosszabb verzióivá válunk. Lehet, hogy a megoldásfókusz hasznos, de nem mindegy, hol és kivel próbáljuk.

Ahogyan mi próbáljuk, abban nagy különbséget hoz, hogy az összefeszülős pillanatokban és egyébként is arra ugrunk rá, hogy mi az, amit szeretnénk. Van, hogy egyikünkből még nagyon kikívánkozik, hogy egy mondatot visszadumáljon, de a másikunk már biztosan nem folytatja. Sikerült leszoknunk arról is, hogy azt próbáljuk megérteni, mi történik vagy mi zavar minket. Ha csinálsz valamit, ami nem működik, csinálj mást: mi ilyen helyzetben is elég hamar elkezdünk megpróbálni szavakat és gesztusokat adni annak, amiért fontos nekünk a másik, és amit szeretnénk neki vagy magunknak.

Rendszeresen elmeséljük egymásnak, mi az, aminek megörültünk a másikban, magunkban vagy a gyerekekben. Kifejezetten SF-es hatás, hogy újra és újra vissza tudunk találni ahhoz gondolathoz, miszerint változás mindig van és lesz – ez  általában bizakodóvá tesz minket. Nálunk ugyanis oda-vissza átjár minden mindent: a párkapcsolat, a munkát, a szülőségünk a párságunkat – ezek számomra nem különválasztható dolgok. Éljük az életet, bizalomteljes igent mondunk arra, ami éppen van, és igyekszünk észrevenni azt, ha valami mást szeretnénk.

Ebben körülbelül félévente (illetve amikor valamelyikünk részéről felmerül az igény) van egy kivétel. Általában fürdőre megyünk – szigorúan kettesben, és három kérdést mentén beszélgetünk:

• az elmúlt fél évben mi az, amit szerettünk annyira, hogy folytatódjon,
• amikor fél év múlva beszélgetünk, miket szeretnénk majd mondani
• bármi más, amire még jó rákérdezni.

Ez egy meglehetősen előstrukturált menetrend, amit úgy alakítunk, hogy könnyen elérhető és megvalósítható legyen, ha valamelyikünk úgy gondolja, hogy szükségünk lenne rá.

Göntér Móni

Hogy hasznos-e a megoldásfókusz a párkapcsolatban? Szerintem minden társas helyzetben hasznos, ha figyeljük és visszajelezzük a másik erősségeit – így egy párkapcsolatban is. Nálam egy döntés, hogy ilyen szemüveggel nézem a dolgokat, és nem veszem természetesnek azt, ha a férjem például elpakol vagy elvégzi a házimunkát – igyekszem az apróságokat is észrevenni és visszajelezni. A megoldásfókuszú képződésem óta még jobban odafigyelek, milyen reakciómódokat vagy milyen kérdéseket választok: kérdezhetek arról is, mi a baj, mi történt pontosan, vagy arról is, hogy mi esne neki jól – én pedig általában ez utóbbit választom. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nálunk soha nincs veszekedés vagy konfliktus. Szerintem ezek az emberi együttélés természetes velejárói.

Több mint húsz éve vagyunk házasok, és annyi minden történt már velünk, hogy szinte mindenre van jó példánk, és majdnem bármire azt mondhatjuk, hogy ‘jól van, ennél már keményebb dolgokat is túléltünk’. A nehéz helyzetek, kemény döntések nagyon megerősítették a házasságunkat.

A húsz év alatt négy gyerekünk született, de mindig szántunk arra időt, hogy Lacival kettesben tudjunk lenni. (Majdnem) minden évben elutaztunk egy hétre, és a mai napig gondoskodunk róla, hogy ezen kívül is legyen egy-egy nap, amit kettesben együtt töltünk.

Nekem az is sokat számít, hogy amikor házasságot kötöttünk, akkor azt ígértük, jóban rosszban kitartunk egymás mellett. Jóban ez könnyű, de rossz időszakban segített, hogy  tudtam magamat emlékeztetni erre az ígéretünkre. Voltak olyan döntéseink, amelyek rosszul sültek el, de ilyenkor is megmaradt, hogy a jószándékot feltételeztünk a másikról, nem pedig hibáztattuk egymást.

A jóhiszeműség és a bizalom azt is jelenti, hogy nem akarjuk egymást ellenőrizni: szabadságot adunk egymásnak. A közös életünk is egy ilyen szabad választás. Nem azért élünk együtt, mert egymás nélkül nem tudnánk, hanem mert úgy érezzük, együtt jobb, mint külön. 

Levendel Áron

Számomra a megoldásfókusz a választásaim szabadságát növeli meg, a párkapcsolatban is. Egy vitában, konfliktusban jobban észreveszem, ha a dolgok nem abba az irányba mennek, mint amerre szeretném. Ilyenkor teremtődik egy lehetőség, hogy új irányt tudjak adni a beszélgetéseknek. Ha Irma előáll egy problémával, akkor eldönthetem, hogy kérdezek, mondok valamit vagy hallgatok. Nem kell mindig coachnak lenni, de dönthetek úgy, hogy nem igyekszem megoldani az ő helyzetét, hanem a kíváncsi hallgatásommal, érdeklődésemmel vagyok jelen. Nem lettem superhuman a megoldásfókusztól és szerintem nem is lehet azzá válni. Néha én is drámázok vagy a rossz dolgokról beszélek. Inkább az a fontos, hogy van döntésem, és képes vagyok mást is csinálni, mint azt, amit szoktam, vagy ami zsigerből jön.

Azt hiszem, jól jön még az a képességem is, hogy észre tudom venni, és hangosan elismerni a párom képességeit. Elég gyakran meg tudok örülni annak is, amiket ő beletett a közös dolgainkba. A gyereknevelésben ez különösen hasznos. Nálunk működik egyfajta best practice sharing: csomó dolog van, amit mindketten csinálunk, és el tudjuk mesélni egymásnak, mi az, ami bevált. Elismerjük, kipróbáljuk, tovább visszük egymás megoldásait.

A kapcsolatunkra való reflexióban nagyon jól jönnek a megoldásfókuszú kérdések, és az, hogy tudjuk, milyen hangulatú és irányú beszélgetést szeretnénk magunknak. Januárban például elmentünk kettesben kávézni, és arról beszélgettünk, miből csináljunk többet 2020-ban, amit szerettünk 2019-ben. Még hasznosabb így beszélgetni akkor, ha valakinek nincs sok ideje – például gyereke van. Néha mondjuk egymásnak, hogy ne coacholj, de a megoldásfókuszú mindset, hozzáállás és kérdezés nálunk többször válik be, mint ahányszor nem. 

Császár Eszter

A férjem azt szokta mondani, hogy könnyű és jó velem lenni, mert sosem haragszom és vitatkozom sokáig: mindig azt keresem, hogyan lehetne megoldani az előálló helyzeteket. Szereti, hogy úgy működünk, hogy nem azt kérdezzük, hogy ki a hibás, hanem inkább arra fókuszálunk, hogy mit szeretnénk.

Nagyon-nagyon hasznos eszköznek bizonyult nálunk a skálázás is. A mérnök férjem és én, a beszédes közgazdász jó közös platformot találtunk ebben a formátumban. Átéltük, hogy egy igazán nehéz témáról mennyivel könnyebb számunkra így, a konkrétumok mentén beszélni. Nem csak az aktuális és vágyott állapotot skáláztuk be, hanem azt is, kinek milyen erős a szándéka a változásra egy tizes skálán. Megerősítő, hogy kis idő elteltével láthatóvá vált számunkra a változás – sőt, még számszerűsíteni is tudjuk!

De nem élünk azért éjjel-nappal megoldásfókuszban… Van olyan, amikor még nem vagyunk a megoldáskeresés fázisában. Többnyire ezt megérezzük egymáson, és az okos kérdéseinket kicsit visszatartva egyszerűen csak meghallgatjuk a másikat. Ha pedig nem érezzük meg, akkor a „mit szeretnél ehelyett” kérdésre kapott szúrós tekintet után biztosan észbe kapunk, és azt mondjuk: „ja, még nem akarsz erre válaszolni, akkor csak figyelek!”

Izgalmas, hogy a férjem nem járt megoldásfókuszú képzésen, ezeket a kérdéseket csak tőlem hallotta, mégis valahogy természetes könnyedséggel használja őket. Néha csak azon kapom magunkat, hogy én nagyon belemerülve a témámba csak beszélek, és ő meg ártatlanul arról kérdezősködik, hogy miből fogom majd észrevenni, hogy egy kicsit abba az irányba mennek már a dolgok, amerre szeretném. Tapadós, ragadós kérdések ezek, amiket rövid időn belül már úgy használunk, mintha mindig is velünk lettek volna.

Horváth Irma

A kapcsolatunk legelején volt egy erőteljes összeszokási időszak, amikor nagyon utáltam, hogy Áron a konfliktushelyzetekben olyanokkal jött, hogy „mit szeretnél gondolni erről?”, „hogyan lehetne ezt átkeretezni?” vagy „egy tizes skálán hol vagy most?”. Könyörgöm, ne coacholj – gondoltam. Aztán, ahogy én is egyre inkább átmosódtam a megoldásfókusszal, úgy változott ez meg bennem.

Egy hosszú hétvégéből autóztunk vissza, és egy  nagyon rossz vita volt mögöttünk. Nehéz periódus volt, úgy éreztük, nem tudjuk megoldani a dolgokat. Azt mondtam: ez egy kicsit erőltetett keret lesz, de mi lenne, ha elmondanánk egymásnak,  miért vagyunk hálásak, és mit vettünk észre abból, amit a másik beletett a megoldásba. Magamon is éreztem, hogy kellett egy nagy levegő, hogy egy ilyen helyzetben elkezdjek erőforrás-pletykálni. De elkezdtem, és tizenhét percig abba sem tudtam hagyni. Potyogtak a könnyeim, annyira csordultig telt a szívem hálával. 

Aztán ő jött, és ő is csak sorolta, sorolta. Nagyon jól esett megérezni, hogy a másik látja, értékeli a pici gesztusokat, amiket a mindennapok során belepakolok a kapcsolatunkba, közös életünkbe, és mindez nem múlik el nyomtalanul, fontos vagyok számára. Érdekes volt, hogy ezután nem kellett megoldanunk a problémát, mert hirtelen nem volt már probléma – csak nagy szeretet volt.

A legerősebb vonulata a kapcsolatunkban a megoldásfókusznak ez az erőforrás-központúság. Nekem fontos, hogy olyan helyzetekbe hozzam magam, ahol újra és újra feltöltődhetek abból, amit szeretek benne. Szívesen megyek Áron képzésére, mert lehetetlen, hogy ne szeressek bele újra, amikor látom, miközben azt csinálja, amit a legjobban tud.

Amit Áronban őrületesen csodálok, hogy ha elmosogatok, megköszöni. Ha főzök, akkor nem mulasztja el szóvá tenni, hogy a gyereknevelés és a munka mellett éttermi minőségű vacsorát rittyentettem. Ha kiöltözöm, ad nekem egy verbális simogatást, észreveszi, hogy tettem energiát abba, hogy valahogyan kinézzek. Rengeteg pici figyelmet kapok. Azt hiszem, ehhez kell a megoldásfókuszú szakember gyakorlott szeme, ami tudja, hol keresse és hogyan kínálja föl egyféle nyitott tenyér gesztussal a bókokat, elismeréseket, mindenféle skatulyázás, viszonzás elvárása vagy manipulációs szándék nélkül – pusztán azért, mert neki is öröm észrevenni, hogy mennyi minden jó dologgal kerül kapcsolatba.

Janelle Soto