Kirsten Dierolf írása
2022. 10. 07.
Az ICF (International Coaching Federation – Nemzetközi Coachszövetség) frissített kompetenciamodellje szerint a coach “megünnepli az ügyfél fejlődését/haladását és sikereit”, “észreveszi, mi működik a folyamatban, és azzal dolgozik, hogy előmozdítsa az ügyfél haladását” valamint “elismeri és tiszteletben tartja az ügyfél egyedi képességeit, felismeréseit és munkáját a coaching folyamatban”.
A coachok nagy része azt mondaná, a szakmánk legkielégítőbb része, hogy szemtanúi lehetünk az ügyfél növekedésének: annak, ahogyan megtalálja a saját megoldásait egy-egy különös problémára. Látni ezeket az AHA-élményeket: ez függőséget okozhat. 🙂
Másfelől viszont nem igazán számít, coachként mit gondolunk az ügyfél sikereiről – ami igazán fontos, hogy a kliens maga láthassa a saját előre irányuló mozgását. Amikor észreveszi, hogy halad előre, legtöbbször azt is meg tudja határozni, mit tett, hogy a haladás megtörténjen, mindebből pedig tanulni is tud.
Ha a coachok “dicsérik” az ügyfeleiket, azzal olyan benyomást tehetnek, mintha “tanári” pozícióban lennének. Az ügyfél helyett a coach lesz a megítélője annak, mi a jó lépés előre. A “partnerség” helyett olyan kapcsolat alakul ki, amiben a coach jóváhagyja (vagy épp nem hagyja jóvá) az ügyfele döntéseit.
A “vezérszurkoló” szerep és a “kliens sikereinek ünneplése” közti finom szál két terület között húzódik: a coach mondatai a coach örömének és elégedettségének kifejezéséről szólnak vagy az ügyfél növekedéséről — partnerségről vagy értékelésről? Egy vezetői tanácsadó mindezt egy négy mezős diagramban vázolná fel:
Értékelés | Partnerség | |
Az ügyfél növekedése | ||
A coach öröme |
Azt hiszem, a kedvencem az “Ügyfél növekedése / Partnerség” nevű negyed, de a “ Coach öröme / Partnerség és a “Coach öröme / Értékelés” kategóriákban bűnös vagyok néha. Nem tehetek róla: boldog vagyok, amikor az ügyfeleim sikeresek és fejlődnek.
A szöveg eredeti megjelenése: Is the coach a cheerleader?
Fordította: Szabó Orsi
2022. 12. 13.
Az elismerés egy egyszerű, hatékony és nagyon sokoldalú eszköz: erősíthetjük általa a kapcsolatainkat, a csapaton vagy családon belüli bizalmat, fokozhatjuk magunk és mások önbecsülését, konfliktusokat oldhatunk meg egyik pillanatról a másikra. Hányféle lehetőségünk van ennek a nagyszerű eszköznek a használatára? Hogyan fejezhetjük ki mások felé a nagyra becsülésünket? És még hogyan?
2022. 12. 04.
A megoldásközpontú brief coaching egyik sajátossága, hogy általában rövidebb a folyamat, mivel olyan eszközöket használunk, amelyekkel az ügyfél figyelmét a probléma, a diagnózis helyett eleve a már működő dolgok, a megoldások, kis előremutató lépések felé irányítjuk.
2022. 12. 10.
Ez az eset szép példája annak, hogyan lehet egészen apró, finom beavatkozással komoly, pénzügyileg is mérhető eredményt elérni: az értékesítőkből álló csapat teljesítménye 40%-kal nőtt a teamcoachingot követő negyedik hónap végére.