Gyerekcoaching: A világjobbításnak egy nagyon hatékony verziója – beszélgetés Hankovszky Katalinnal

By Admin 2022.04.25.

Mit jelent a gyerekcoaching és hogyan tudjuk jól csinálni? Mi kell ahhoz, hogy a coaching szemlélete elterjedjen az iskolában és általában a gyereknevelés terén? Gyermekek is coacholhatnak? Sziládi Hedvig Andrea coach, mentorcoach, oktató Hankovszky Katival beszélgetett. 

A szöveg Sziládi Hedvig Andreának a … című szakdolgozatához felvett interjú rövidített, átdolgozott változata. Hálásan köszönjük Hedvignek az izgalmas beszélgetést, és a hasznos szöveget!

Hogyan definiálnád a gyerekcoaching fogalmát?

Óvatosan. Mihelyt leírjuk így, hogy gyerekcoaching, abból indulunk ki, hogy van valami mássága a coachinghoz képest.

Megoldásfókuszú rövidcoachinggal dolgozom. Ebben a megközelítésben nem teszünk különbséget az ügyfél valamilyen jellemzője alapján a munkamódszerünkben. Nem beszélünk például külön business- és life coachingról sem. Tudatában vagyunk, hogyha gyerekcoachingot csinálunk, akkor az ügyfél egy gyerek – és ez segít ugyanazzal a partnerséggel, tisztelettel valamint az ügyfél elképzelései szerint végzendő munka szándékával jelen lenni a kapcsolatban. Ugyanúgy, mint bármely más coaching esetében. 

Kirsten Dierolf szavával élve a gyermekcoachingban a beszélgetésnek, a coachingnak a nyelvtana lesz más: azokat a nyelvi formákat használjuk, amelyeket az ügyfél – jelen esetben egy gyermek – használ. Ezen kívül a folyamat logisztikájában vannak még eltérő  jellegzetességek egy felnőtt coachingjához képest. Általában van egy szponzor, aki valószínűleg a család, vagy az iskola, és nem pedig egy főnök. 

Mondhatjuk, hogy a gyerekcoaching a coachingbeszélgetéseknek egy olyan speciális fajtája, amelyben tudjuk, hogy az ügyfelünk egy gyermek, tehát tisztelettel és figyelemmel vagyunk az életkorából és a helyzetéből fakadó jellegzetességekre. Emellett pedig coaching, amiben az ügyfelünk – itt a gyermek – lehetőségeivel, elképzeléseivel, ötleteivel dolgozunk partnerségben azon, hogy ő közelebb kerüljön ahhoz, amit el szeretne érni.

Melyek a gyerekcoaching folyamatának lépései?

Mai megértésünk szerint minél tapasztaltabb a coach, annál inkább képes az ügyfele által behozott dolgok mentén alakítani a folyamatot. Egy jó gyerekcoaching-folyamat (is) abból áll, hogy tisztázzuk, mire megy ki a közös munka, mit remél tőle a gyerek – a megbízóim (vagy szponzorok) által nyújtott keretben. Ezek után pedig azzal dolgozunk, ami ebben az irányban felmerül. A folyamat az ügyfélhez idomul, sőt, az ügyféllel közösen alkotva keletkezik. 

 

Ha mégis le akarnám írni absztrakt módon –  például tanítási céllal, úgy, hogy a rendszer akár egy kezdő számára is biztonságos keretet jelentsen -, akkor a gyermekcoaching lépései hasonlóak a nem gyermekcoaching lépéseihez. Az első lépés lehet valamilyen megérkezés, szerződéskötés: az ülés hatására vonatkozó remények tisztázása. Érdemes az ügyfelünkkel közösen megnéznünk, milyen hasznos különbségekhez vezet, ha ezeket a reményeket, hatásokat az ügyfél – jelen esetben a gyermek – eléri. Hogyan jelenik majd meg mindez a gyermek életében, hétköznapjaiban, interakcióiban. 

Egy következő lépés lehet – nevezzük erőforrástisztázásnak -, hogy megnézzük, mi az, ami a remélt változások eredményéből már a jelenben is történik. Mit és hogyan (például milyen erőforrásokat, képességeket használva, kinek az együttműködését igénybe véve) csinál az ügyfél már a beszélgetés pillanatában is. Ezek után pedig érdemes arról is beszélni, hogy az ülés után közvetlenül, a közeljövőben hogyan mutatkoznak majd meg a várható és remélhető előrelépések. Miről venné az ügyfelünk észre, hogy már előrébb jutott. 

Végül valamikor le is zárjuk a találkozást. Megkérdezzük az ügyfelünket, hogy mi az, ami annyira világos lett, és annyira használhatónak tűnik, hogy biztosan viszi magával. Mi az, aminek különösen örül. Végül egyezkedünk, van-e és mikor egy következő találkozó, ki dönt róla, és hogyan csináljuk.

Az itt felsorolt lépések arra jók, hogy coachként orientálódni tudjunk. Megrögzött megoldásfókuszúként természetesen az általam használt paradigmának a folyamatlépéseit sorolom fel. Ha vannak a gyermekcoaching folyamatának lépései, akkor azok mindig a coach által otthonosan használt megközelítéssel függenek össze. A gyermekcoaching egy használati kategória, nem pedig egy modell. 

 

Milyen időkeretben dolgoztok?

Én az iskolai kontextussal vagyok ismerős, elsősorban pedagógusokkal dolgozom. Egy tanár sokféle helyzetben, formában használja a coaching módszereit az óráin, osztályokkal. Ez terjedhet öt perctől egy teljes tanóra hosszáig, vagy akár ennél hosszabban is. Az interakció ritualizált (tehát újra és újra előfordulnak coachingalkalmak), és a gyerekek tipikusan egymás között, egymással dolgoznak, a tanár pedig a keretet adja hozzá. 

Előfordulhat az is, hogy a pedagógus – valamelyik fél külön kérésére – klasszikus coaching helyzetben beszélget egy-egy gyerekkel. Iskolai kontextusban általában nincsen külön erőforrás hosszabb coachingbeszélgetésekre, így ezek többnyire tíz és harminc perc közötti időtartamban zajlanak. 

Egy külső – az iskola vagy a szülő által meghívott – coach szerződhet pl. negyvenöt percre. Különösen lenyűgöző Anna-Julia Szabo kollégám munkája. Szabadtéren dolgozik a gyerekekkel, amibe belefér az is, hogy fogócskáznak vagy segít nekik fára mászni, ha gyerekektől olyan impulzus jön. Így dolgozva akár hatvan perc is lehet az időkeret akár alsó tagozatos gyermekekkel is.

Véleményed szerint milyen kompetenciákkal kell rendelkezzen a coach, aki gyerekekkel foglalkozik?

Mint egy bármilyen más coach. Ami szerintem előtérbe kerül gyermekcoachingban, az a coach jelenlétének, nyelvi alkalmazkodásának, kooperációjának a kompetenciacsomagja. Az a képesség, amivel képesek és hajlandók vagyunk valaki másnak a tempójában, az ő nyelvi preferenciái mentén haladni előre egy folyamatban. A jelenlétet és a nyelvi kooperációt húznám tehát alá az összes közül. 

Miért fontos számodra a gyerekcoaching?

A coaching fejlődésében vannak még nyitva lehetőségek. Az egyik fejlődési lehetőség szerintem az, hogy a coaching egy erősen leszabályozott terep lesz, és elitisztikusabb marad, inkább jó anyagi és szociális helyzetű rétegeknek áll majd rendelkezésére. Egy másik lehetőség, hogy a coaching jellegű beszélgetés haszna és képessége a hétköznapi beszélgetésekben is egyre általánosabb lesz. Ha elterjed az a nézet, hogy “a coaching bárkinek jól jöhet”, és hogy “coacholni mindenki tud”, akkor bekerülhet a köztudatba az a gondolat, hogy a beszélgetéseinkben egymás gazdagító partnerei lehetünk, és fordulhatunk egymáshoz így is, ha a másiknak baja, vágya, öröme, kudarca, vagy bármije van. Ha azzal a (coachingban alapvető) meggyőződéssel tudunk jelen lenni, hogy a másik jobban tudja, hogy a saját életében mi működhet, mint bárki más, például én. Ehhez a fajta beszélgetéshez ad a coaching paradigmája egy kézművességet és elsajátíthatóságot. 

 

Minél korábban találkoznak a felnövekvő generációk ezzel az élménnyel, hogy valaki ezzel a tiszteletteli, elfogadó, a másikat egészségesnek tekintő odafordulással van jelen velük egy beszélgetésben, annál könnyebben megszokható, megtanulható a nyelv használatának ez a módja. A coaching módszertana egyszerű, és a gyerek könnyen meg is tanulja. És ha megtanulta, akkor nagyobb az esély, hogy felnövekedve is partneri odafordulással lesz jelen mindenféle társadalmi és egyéb szerepében. Ezért fontos szerintem a gyerekcoaching, hogy társadalmi szinten is tanuljuk azt, hogy elegek vagyunk, felelősség van rajtunk és a másik “elég”-ségének és felelősségének a tiszteletével fordulhatunk egymáshoz. 

Az én szememben a világjobbításnak ez egy nagyon hatékony verziója, és amikor gyermekekkel dolgozunk, akkor ehhez járulunk hozzá. Ezért van különös jelentősége, hogy mit csinál a coach ilyen helyzetben. 

Szerinted miért lényeges a szülők és a pedagógusok számára a tudatos érzelmi és értelmi nevelés?

Ha vannak alkalmaim arra, hogy tudatosítsam, vagy akár szortírozzam azt, hogy mit akarok, és mit nem, akkor nagyobb eséllyel látom, hol vannak választási lehetőségeim. A tudatosság a több választási lehetőséghez járul hozzá. 

Ha a szülők és a pedagógusok felől nézem ezt, akkor a tudatosságnak lehet hatása egyrészt a saját jóllétünkre, másrészt a gyermekek szabadságára is. 

Ha tudjuk, mihez akarunk ragaszkodni (jó okokkal) az interakciós térben, akkor tehetünk ezekért erőfeszítéseket. És mindenhol, ahol lehetséges, nagyobb szabadságot tudunk odabízni az interakciós partner (itt gyerekek) számára, és megengedni azt, hogy a saját igényei szerint gondoskodjon saját magáról. 

Az érzelmi és értelmi nevelésről mit gondolsz? 

A coaching szempontjából, bevallom, nem nagyon használom ezt a dichotómiát. Az a megértésem, hogy a világnak a megragadása kapcsolódásokon, kapcsolatokon keresztül lehetséges. Az értelmi dimenzióban számomra eleve benne van a kapcsolati kompetencia lehetősége, így a kettőt nem válogatom szét. 

Ezzel együtt értem annak a jelentőségét különösen gyerekkorban, amikor az iskola elég nagy  teret tud betölteni mind a gyerek, mind a családok létezésében. Hogy tudatában maradjunk, az iskola értelmi képzésként való értelmezése csak a lehetséges világok egyike. Egy másik verzió, hogy az iskolában is a földön való emberi elboldogulásunk, kapcsolódásaink, együttlétünk erősítésére megy ki a játék, amiben teljes emberekként veszünk részt már gyermekkorunktól kezdve. 

Ha ez egy dichotómia, akkor én mindenképpen oda-vissza görgetek a két végpontja között. Ha elindulunk az egyikből, megérkezünk a másikhoz és vissza. 

Milyen intervenciókat alkalmaz egy gyerekcoach?

Az én osztályokkal végzett munkámban első helyen a beszélgetés szerepel. Ezen belül sok minden lehet: naplózás, skálázás, jövőbe ugrás, erőforrások visszajelzése egymásnak – olyan lehetőségek, amelyek a beszélgetést tovább cizellálják. 

One to one coachingban még több lehetőség van arra, hogy a coach minél közelebb tudjon maradni ahhoz, ami a beszélgetésből kijön. Nekem különösen izgalmas ebben a kültérnek, a mozgásnak, a közös mozgásnak a használata. Vannak kollégák, akik ügyességi játékokkal, digitális eszközökkel dolgoznak, rajzolnak, kreatív műalkotásokat készítenek. Ez egy másfajta történés beszélgetés mellett az időkereten belül, és a lehetőség, hogy nem muszáj minden pillanatban magunkról beszélgetni, lehet valamit közösen együtt csinálni. 

Véleményed szerint mire lenne szükség ahhoz, hogy széles körben ismertté válhasson ez a fajta attitűd és megértés a gyereknevelés terén? 

Például erre a szakdolgozatra! Egyfajta absztrakt foglalatosságra a témával kapcsolatban. Jó dolog, hogy foglalkozunk azzal, hogy mit csinálunk, mit gondolunk róla, mire jó, illetve honnan tudjuk, ki és milyen helyzetekben csinálhatja. 

Az én reményeim szerint ezen kívül a coaching-szerű beszélgetéseknek és a hozzá kapcsolódó tudásnak lehet, lesz, kell, hogy legyen egy terjedése a társadalmi diszkusszióban. Ehhez kell sok jó történet, példa, hogy legyen minél szélesebb körű tudás arról, hogy mit lehet ezzel a módszerrel elérni, milyen változások keletkezhetnek.  

Bizonyára kell hozzá egy csipetnyi, vagy inkább merőkanál önirónia és humor. És annak a tudata, hogy a coaching mindig egy megkeletkező helyzet. Nincs két egyforma coaching: mindig közösen tanuljuk, mit és hogyan jó együtt csinálni egy-egy coachingban és társadalmi értelemben is. Kell hozzá egyfajta pionír lelkület, szellemiség, ami arról szól, hogy most találjuk éppen ki, most jobbítjuk, most akarunk kitalálni valamit, ami segíthet. 

A coaching demokratizálódásának fontossága szintén olyasmi, ami hasznos lenne ezen a téren: hogy a coachingnak legyen esélye bekerülni és fenntartható módon hasznosítódni hátrányos helyzetű környezetben is. Ha egy-egy coach jelen is van ilyen helyeken, például tanodákban, ennek jellemzően nincsen anyagilag fenntartható kontextusa. Nem tudom pontosan, hogy mit tudunk tenni ahhoz, hogy ezekbe a nehézségekkel megáldott – megvert közegekbe is odataláljon a coaching, de azt tudom, hogy ennek kellene történnie ahhoz, hogy a coachingszemlélet ki tudjon bontakozni a gyermeknevelés területén is.

Egyszerűségre van szükség. Ha valami mellett letesszük a voksunkat, akkor valami egyszerű mellett tegyük le. Számomra ezért nem passzolnak ide a diagnosztikus coachingmodellek, mert általuk máshova jutsz el, mint ahova a gyermekcoachingban. Például egy hátrányos helyzetű közegben hasznos lenne eljutni. Persze hazabeszélek, mert a megoldásfókusz éppen  ebben az interakciós szemléletben műküdik. Azzal dolgozni, és nagyon-nagyon közel maradni ahhoz, ami  a éppen történik a beszélgetésben.

Mi az, amiről még szívesen beszélnél, de nem kérdeztelek róla? 

Létezik egy olyan őrült ötlet, hogy a gyerekcoachingot akár gyerekek is csinálhatnák… Will Reed, angol kollégám 19 éves, és négy-öt éve dolgozik gyerekekkel. Az első coachképzését egy iskolai kortárs segítő program keretében kapta. A résztvevő gyerekeket arra képezték, hogyan tudnak egymás rendelkezésére állni a mentális egészség kérdéseiben. Iskolán belül a ruhájukon viselt kis jelvény jelezte, hogy megszólíthatók – gyorsabban és könnyebben, mint egy hivatalos személy. 

Az ő példája vezetett engem ahhoz a gondolathoz, hogy mi történne, ha gyerekeket kérdeznénk meg, hogy ők hogyan csinálnák. Miből éreznék, hogy odafigyelnek rájuk, kibontakozhatnak, jó egymással lenni és tudnak fejlődni? Mi történne, ha magukat a gyerekeket is bevonnánk a gyerekcoaching csinálásába és fejlesztésébe?!

Azokban az iskolákban, ahol jelen vagyok, igyekszem görgetni ezt én is. Minél inkább bevonni és megkérdezni a gyerekeket arról, hogy mi történjen. Ne mi, felnőttek toljunk valamit az útra és az ő lábujjukra, hanem velük együtt toljuk, és – coaching alapelvként – nem tőlük függetlenül, hanem általuk keletkezik meg valami. Minden iskolában egy kicsit más és más.