Esettörténet a BRIEF munkájából

By Admin 2022.02.22.

Az esettörténet Harvey Ratner, Evan George és Chris Iveson (a londoni BRIEF alapítóinak) Solution Focused Brief Therapy című könyvéből származik.

Andrew Turnell (…) „Signs of Safety” (A biztonság jelei) nevű modelljét a segítő szervezetek ma már az egész világon alkalmazzák (Turnell és Edwards 1999).

A modell lényegében egy egyszerű táblázat, amelyben egyaránt rögzítik valamely helyzet kockázati- és biztonsági tényezőit. Csak akkor kerül sor terápiás vagy változtatást célzó beszélgetésekre, amikor a biztonság vagy a biztonság lehetősége túlsúlyban van. Ilyenkor az SFBT (megoldásfókuszú rövidterápia) igen jól használható. A figyelem ráirányítása arra, amit a páciens már jól csinál (pl. „Mit gondol, mi az, amit szülőként már jól csinál?”) segít elmélyíteni az együttműködést és a bizalmat, ami tovább is fejlődik, mikor a terapeuta elkezdi puhatolózni a páciens rejtett készségei felől: „Ha holnap olyan szülőként ébredne, amilyennek ön és a szociális szolgálat látni szeretné önt, mi lenne az első dolog, amit észrevenne?”

A megoldásfókuszú rövidterápia a családon belüli erőszak csökkentésében is hasznosnak bizonyult (Lethem, 1994; Lee et al, 2003).

A biztonságra és a biztonság javíthatóságának a lehetőségeire összpontosítva, az erőszak áldozatai képesek a dolgok irányíthatóságának érzését az életük részévé tenni. Ezt anélkül teszik, hogy felmerülne, hogy valamiféleképpen ők is felelősek volnának a feléjük irányuló erőszakért. Jó példa erre Josephine, aki egy olyan „holnapról” beszél, amelyben újra rátalál az „önbecsülésre”. A bal szeme fölött ugyanis egy vágás hege látszik. A rendőrség értesítette a szociális szolgálatot a Josephine ellen, a gyermeke apja által elkövetett támadásról. Ennek következtén fennáll a veszélye annak, hogy elveszik tőle az újszülöttet. Miközben arról beszél, hogyan képzeli el a biztonságos jövőt, a hangja erősödik, ülve is jobban kihúzza magát, és már nem biztos abban, hogy “ezt az egészet” ő hozta a saját fejére. Egy „biztonsági skálán” négyesnek ítéli a helyzetét. Miután hosszasan elemzik, hogy mit tesz Josephine már jelenleg is ebben a veszélyes környezetben a saját biztonságáért, a terapeuta felteszi a kérdést: „Mi lenne más ötösnél a skálán?” Josephine szerint az, hogy visszakapná a kulcsait, mert ettől valahogy az lenne az érzése, hogy a dolgok jobban irányíthatók (még akkor is, ha tudja, hogy a volt társa akár be is rúghatja az ajtót).

Rátérve arra, hogy mit hozhat az irányíthatóság határozottabb érzése, Josephine arról kezd beszélni, hogy többet mozdulna ki a lakásból. (“Már a szupermarketbe sem járok!”), és újra megkeresné a barátait.

Bár ezek annyira nyilvánvaló kiutak a biztonság felé, mégis általában csak akkor járhatók, ha a páciens maga fedezi fel őket magának. Egyébként csak azt érzi, hogy egy másik „erős” személy mondja meg neki, mit kell tennie. Arra a kérdésre, hogy a szorosabb kapcsolat a barátaival hogyan befolyásolná a saját biztonságát, Josephine azzal az ötlettel áll elő, hogy meglátogatná a volt társát annak a barátnőjének a társaságában, aki annak idején bemutatta őket egymásnak. „Az exem őelőtte nem fog semmit sem csinálni!”

Kilenc hónap és hét beszélgetés után Josephine-t már nem verték meg többet.

Rendszeresen megszakadó, és mindig újraéledő kapcsolatban maradt ugyanazzal a férfival, de már egészen más körülmények között. Amikor a munka lezárultakor elköszönt, azt kérdezte: „Mondtam már, hogy anorexiás voltam?” A terapeuta „nem”-jére így folytatta: „De most már nem vagyok az, úgyhogy ezt is köszönöm!”

—————————————————————————-

Harvey Ratner, Evan George és Chris Iveson: Solution Focused Brief Therapy, 2012, Taylor & Francis, Oxfordshire, 171-172.

Fordította: Szabó Elemér