Kérdéskártyák és / vagy saját magunk meghallása – a coaching tanulása

Hogyan lehet hatékonyan, könnyedén coachingot, illetve coachingkérdéseket tanulni. Miként változik a coach meghallgatási képessége és kérdezéstechnikája tapasztalatának növekedésével. Hogyan érdemes ezeket a képességeket tanulni, gyakorolni, tanítani?

Szabó Orsi Interjú Hankovszky Katalinnal (PCC), a Solutionsurfers Magyarország egyik alapítójával

Nemrég egy tapasztalt terapeuta megkérdezte tőlem, emlékszem-e, milyen volt, amikor még a megoldásfókusz tanulásának legelején megpróbáltam jó megoldásfókuszú kérdéseket föltenni. Hogy ez milyen sok munka és erőfeszítés volt még akkoriban… Én pedig azt feleltem, hogy nem emlékszem, hiszen én akkor, 2012-ben a veletek való képződésben még kérdéskártyákat kaptam. Ezeken a megoldásfókuszú kérdések egy jónak tűnő sorozata szerepelt. Nos, én akkoriban, a gyakorlás során, és az éles ügyfélhelyzetekben is, ezeket a coachingkártyákat elővettem, és szépen végighaladtam rajtuk. 

Viszont tudom, hogy ma már nem használtok kérdéskártyákat. Elkezdett érdekelni, mi is ez a változás, hogyan is vagy te ezekkel a kérdéskártyákkal? 

Azt hiszem, kényelmesebben, mint akkoriban, amikor még komoly oktatói hittel kiosztottam őket a képzés elején. Mostanra talán, fokozatosan annyi változott, hogy egyre jobban meg tudok annak örülni, hogyha a coacholni tanulók nem a kártyákról teszik föl a kérdéseket – mostmár nem is adom nekik esetleg oda a kártyákat -, hanem tényleg a beszélgetésre, az ügyfélszöveg-darabokra építve tesznek fel kérdéseket vagy reagálnak. 

Hogyan lehet vagy érdemes kisütni ezeket a kérdéseket? 

Ennyi év alatt sem adtam fel azt a reményt, vagy vágyat, hogy a coaching igenis különbözzön – és meggyőződésem szerint valóban különbözik is – a kávéházi vagy baráti beszélgetésektől. Valahogy mégis szeretném rávenni a résztvevőket arra, hogy coaching-szerűen kérdezzenek. Folyamatosan alakul a saját elképzelésem arról, hogy mitől különbözik a coaching a nem coachingtól. Egyre feljebb erősödik bennem a Nemzetközi Coachszövetség által is szerintem képviselt megértés, hogy növekvő tapasztalattal a coachok közelebb vannak az ügyfelük szövegéhez, mint a saját kézműves meggyőződéseikhez vagy standard kérdéseikhez. 

Először hallgatni, vagy meghallani tanítjuk meg a coachokat, és valahogy abból következik a kérdezés. Sok éven át hangsúlyoztuk a ‘meghallás’ fontosságát, de azért a kártyákra mégis kérdéseket nyomtattunk. 
Mostmár vannak arról kutatások is – és akkoriban nem voltak -, hogy az értő figyelemmel is véleményt nyilvánítunk. Azokon a helyeken bólogatunk, hümmögünk, vagy éppen hogy nem, amik passzolnak a kézművességünkhöz, tehát a coaching megközelítésünkhöz, coaching modellünkhöz, amiben dolgozunk. 
Azt továbbra is szeretném, hogy az értő figyelemnek művészei legyenek a coachok, akik kikerülnek a Solutionsurfers iskolájából, és azt gondolom, hogy az interpretálással óvatosan kell bánnunk. Valószínűleg állandóan interpretálunk, és interpretációkat kínálunk fel az ügyfelünknek, de a megoldásfókuszú brief coachingban az interpretációink elsősorban a kérdésekbe vannak beleépítve, és nem valamilyen parafrázisba.

Akkor hogy is lehet ezeket a kérdéseket kisütni?

Azt szeretném, hogy képződő coachok nagyon képzettek és gyakorlottak legyenek abban, hogy meghallják saját magukat is az ügyféllel való interakcióban és jobban el tudják vinni magukkal azt, ami inkább működött, mint azt, amire olyan válaszokat kaptak, amiket nem akartak.

Van ez az utóbbi időben híressé vált “Mi a legjobb reményed ennek a beszélgetésnek a hatásait illetően” kérdés, ami a londoni BRIEF iskolából származik. Az alapítók elmesélik, hogy ezen a kérdésen éveket dolgoztak: figyelték azt, hogy mit mondanak akkor, amire olyasmi válaszok jönnek, amikről az a benyomások, amik hasznosak. Mit csináltunk akkor, amikor az ügyfél arról kezdett el beszélni, amit kíván magának – és nem arról, amit már nem szeretne. Amikor annak a részleteit kezdte el sorolni, ahogyan el tudná képzelni azt a napját, ami már úgy működik, mint ahogy élni szeretne a jövőben, és nem azt részletezi, hogy miért katasztrófa, ami most van.
Tehát ha a coacholni tanulók megtanulják hallgatni saját magukat, akkor ki tudják hallani a saját munkájukból a hasznos dolgokat. Ez persze macerásabbnak tűnik, mint kérdéseket felolvasni. Így valóban el is kezdtünk abba az irányba nyújtózkodni, hogy ehhez, a saját magukat meghalláshoz milyen támogatást tudunk nekik adni. Egyszerű dolgok, mint video és hangfelvétel akár az első naptól kezdve. Sőt, nem csak akár: az első képzési naptól kezdve!

Amikor azzal a nagy elköteleződéssel, már-már büszkeséggel kiosztottuk a kártyákat, akkor elég komoly küzdelmet okoztunk a tanuló coachoknak, hogy mit kezdjenek velük. Elég sokan próbálták meg úgy követni az ügyfelet, hogy már a következő kérdést nézték. Ha nem lennének kártyák, ez a működésmód akkor is megfelel annak, amit egy tanuló coach csinál: a saját működési modelljében követni azt, hogy minek kellene lennie a következő lépésnek. Nem csak megoldásfókuszú brief coachingot kártyákról tanulók állnak ezzel a problémával szembe, hanem akik megpróbálnak a GROW modlel mentén adott fázisokra koncentrálni. Közben az ügyfél még mindig beszél valami olyanról, ami neki fotnos lenne, és én meg elmulasztom, mert már a fejemben készülök a következő kérdésre. 

Ebben a tanítási módszertanban, amikor megadjuk a modellt vagy a lehetésges kérdéseket, akkor az a nagy teljesítmény a tanuló coach számára, hogy hozzá tudja passzítani az “így kell ezt csinálni”-ról szóló elgondolásait a beszélgetés nagyon is komplex és gyorsan pörgő menetéhez. Mert az ügyfelek általaban nincsenek felvilágosítva arról, hogy hogyan és milyen sorrendben kellene válaszolniuk. 

Tehát a tanulási vagy gyakorlási ráfordítás a “nézd, így kell csinálni, alkalmazd” féle tanulás esetében az, hogy az alkalmazásnál ki kell találni, hogy hogyan passzíthatom az előírt dolgokat az ügyfél világához és a kettőnk gyorsan pörgő interakciójához. 

Amivel most próbálkozunk – és ami fokozatosan és több kollegiális ráhatás révén érkezett meg az oktatási módszertanunkba – az az, hogy megkérdőjelezzük a coachnak azt a szándékát, hogy ő majd kérdésekkel fog elérni valamit. Bátorítjuk abban, amiben az ICF is bátorítja növekvő tapasztalattal a coachokat (sőt, elvárásként a coachok elé is teszi), hogy a jelenléted lesz az, ami igazán hat. Amivel a legtöbb munkát végzi a coach az ügyfél számára. Ez a jelenlét áll verbális darabokból, kérdésekből is, áll viszont nagyon-nagyon sok meghallás-szerá elemből. Annak a képességéből, hogy és észreveszed, hogy mi fontos az ügyfélnek. 

A tanulási ráfordítás mostanság, a kérdések feltalálásának ebben a kártyátlan időszakában az, hogy a tanuló coach, miközben hallgatja az ügyfelet, navigálni tudjon az ügyfélszövegben azok felé az elemek felé, amik arról szólnak, ahogy az ügyfél élni szeretne. 

Rengeteg ilyet mondanak az ügyfelek, még mielőtt bárki bármit kérdezne tőlük! A coach ezekre az elemekre koncentrál a teljes odahallgatásával, aktív figyelmével, és ezekre az elemekre ugrik rá. A jelenben ez a tanulási teljesítmény: közel maradni az ügyfélhez, és amikor vége van a beszélgetésnek, akkor megünnepelni azokat a pillanatokat, amikor együtt tudott mozdulni a coach az ügyféllel. Annyira együtt mozdulnak, hogy kevésbé látszik az, hogy ki mit kezdeményezett.

Katalin Hankovszky

Megoldásfokuszú coach, coachképző, szervezetfejlesztő, hazai SolutionSurfers alapítója

A coacholás, szervezetekkel való munka és coachképzés mellett (vagy közben…) figyelmem jelentős részét fordítom a módszereink továbbfejlődésére...

Ennek talán köze van ahhoz is, hogy mit gondolsz, hogyan jó tanulni…

Igen, és erősödik bennem az, hogy úgy jó tanulni, ha nagy arányban magunktól és a való életből tanulhatunk. Erre több esély van akkor, ha nem felolvasok egy kérdést, és aztán lesz valami köztem meg az ügyfél között, hanem ha a hozzám megérkezett ügyfélre tudok hagyatkozni és arra a magamra, akit lehetőleg csak az ügyfél zavar és nem még sok-sok tanulnivaló kérdés. 

Eszembe jutott Áron története, amit az első megoldásfókuszú betekintőjéről mesélt. Az egyik beszélgetésben olyan coachot fogott ki, aki – úgy, mintha Áron ott se lenne – kötelességtudóan végigment a kártyákra írt kérdéseken. Áron persze szörnyen érezte magát, de azt mondta, hogy mégis egészen sok hasznos dolog született meg abból a beszélgetésből…

Jó kérdés, hogy amikor tartjuk ezeket a két órás betekintőket, amikor bárki bejöhet, aki valahogy bele szeretne kóstolni a megoldásfókuszú briefcoachingba, a megoldásfókuszba, vagy a Solutionsurfers oktatásmódszertanába, akkor mit csinálunk azért, hogy ez az összes – teljesen változó létszámú résztvevő valami olyasmit éljen át, amit egy briefcoachingban át lehet élni… Na ahhoz már kell némi bátorság, hogy eldöntse az ember, hogy kártyázik, vagy nem kártyázik. 
Én ezért szerettem mindig is coachokat képezni, amiről Áron története is szól. Az ügyfelek olyan keményen tudnak dolgozni, hogy akármit csinál a coach, messzire juthatnak. Akár a coach ellenére is, és meggyőzhetik magukat arról, hogy tudnak ők olyat, amilyen szeretnének. 

Azt még áruld el, hogy aki most elmegy betekintőre, az fog kapni kérdéskártyát?

Ehhez elmesélek egy történetet. 

Volt egy csapat, akikkel már évek óta együtt dolgoztam. Amikor a tizenkilencedik számlámat írtam nekik, akkor elrémültem, hogy már ilyen régóta dolgozom velük? Azt gondoltam magamban, hogy egy megoldásfókuszú rövidcoachnak ezt nem szabad! Úgyhogy gyorsan fölmondtam. Írtam a főnöküknek, hogy ez volt az utolsó alkalom, többet nem megyek. Utána pedig piszkosul megbántam. Többekkel, például Harry Kormannal beszélgetve erről, visszamondtam a felmondásomat. Abban maradtam magammal, amit Harry Korman is javasolt: annyi ideig dolgozom egy csapattal, amíg kiszámthatóvá nem válok számukra. Ha kiszámíthatók a reakcióim, akkor már nem vagyok hasznos. Ha úgyis tudják előre, mit fogom mondani, kérdezni, akkor csomagolhatok, mehetek. 

Valahogy így vagyok én most a betekintőkkel: nem vagyok igazán kiszámítható egy betekintőn. Azok a jók betekntők, amik még valahogyan nekem sem kiszámíthatók. Így nem tudom pontosan megmondani, hogy lesz-e a betekintőn kártyaosztás vagy sem. Egy biztos: velem lesznek. A lehetőségét szeretem megtartani annak, hogy ha úgy adódik, akkor dolgozunk ezzel az eszközzel, ami – még ma is azt gondolom – egy coachingbeszélgetés előrehaladásának az illúzióját jó magas színvonalon szolgáltatja. 

Bizonyára lesz velem, és hogy fogjuk-e használni, az nagyon függ attól. amit az ügyfeleim – ez esetben betekintő résztvevők – jeleznek magukról, hogy mit szeretnének. Igyekezni fogok azzal haladni. 

  • Képzések

    Online betekintő a megoldásközpontú coachingba

    Ingyenes ízelítő a módszerből – kicsit több mint egy órában

    2020. február 5. 9.15 – 10.30

    A megoldásfókuszú munkában a nehézségek helyett a sikerekre, az elakadások helyett változásokra figyelünk – az élet minden területén.

  • Képzések

    Betekintő a megoldásfókuszú coachingba

    Kétórás, ingyenes ízelítő a módszerből

    2020.április 29. 

    18.00 – 20.00

    A megoldásfókuszú munkában a nehézségek helyett a sikerekre, az elakadások helyett változásokra figyelünk – az élet minden területén.

Oszd meg másokkal is

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

Megoldásfókusz a postafiókodba!

Írjunk neked a képzésekről, eseményeinkről és egyéb hasznos a dolgokról? Iratkozz fel hírlevelünkre!

Olvastad már?

interjú

Örömtelibb, könnyebb, élvezetesebb így az élet – interjú Göntér Mónival

Sorozatunkban olyan szakemberekkel beszélgetünk, akik megoldásközpontú (Solution Focused = SF) szemlélettel (is) dolgoznak. Tanáraink, képzéseink résztvevői és barátaink mesélnek arról, hogyan használják a brief coaching módszertárát a mindennapi gyakorlatban. Sorozatunk nyolcadik részében Göntér Móni, coach,

coaching

Az elbizonytalanodott coach – Peter Szabo története

A szöveg Péter 2019-es Coachkonferencián tartott előadásának átirata. Körülbelül hat-hét hónapja sikerül már magamat elbizonytalanodott állapotban tartani úgy, hogy közben még élvezni is tudom. Azért tudom ezt élvezni, mert imbolygok, és nagyon bizonytalan vagyok, hogy