Hogyan változnak az emberek

Van valami, amiben már régóta nagy örömömet lelem a kollegiális beszélgetéseimben: szeretek történeteket mesélni arról, hogy coachként milyen hatással vagyunk az emberek változására.

Viszont egy ideje azt vettem észre, hogy valami még kiváncsibbá tesz: az ügyfél hozzájárulása.

A terápia hatótényezőiről szóló kutatás szerint (Duncan, Hubble, Miller, 1999) a segítő beszélgetések eredményei 40%-ban az ügyfél jellemzőire, 30%-ban az ügyféllel való kapcsolatra vezethetők vissza, az alkalmazott módszertanok pedig mindössze a siker 15%-áért tehetők felelőssé. A megoldásfókuszú megközelítésben már most is sokat teszünk, hogy méltassuk és megerősítsük az ügyfeleinknek ezt a 40%-nyi hozzájárulását.

  • Felfedezzük, mi az, ami már most működik, és hogy mindazt az ügyfél hogyan működteti.
  • Felderítjük az ügyfél elképzeléseit arról, mi az, ami hasznos és működőképes lesz számára egy vágyott jövőben.
  • Feltételezzük, hogy bármi, ami segít, az az adott ügyfélre nézve teljesen egyedi – nem pedig valamilyen általános jó gyakorlat vagy kutatás eredménye
.
  • Bízunk a klienssel való interakcióból kinövő hasznos párbeszédben, aminek a létrehozásához nagy mértékben támaszkodunk az ő hozzájárulására is.

A listát átolvasva nem tudom nem észrevenni, hogy minden fenti pont egyértelműen abból indul ki, hogy MI, coachok mit adunk hozzá az interakcióhoz. Amikor Insoo és én az első Solution Focused coaching témájú könyvet írtuk (Brief Coaching for Lasting Solutions, 2005), Insoo egy egész fejezetet szentelt annak a témának, hogy “hogyan változnak az emberek”. A mai napig meg vagyok róla győződve, hogy ez az egész könyv legfontosabb fejezete. Insoo gyönyörűen leírja, hogyan képesek az emberek változni, és kihozni magukból a legjobbat, ha valaki megerősíti őket egy interakciós helyzetben. Leírja például, ahogyan a zsémbes, idős tanár lággyá és támogatóvá válik, miután elismerő visszajelzést kap szigorú következetessége és teherbírása mögött rejlő erőfeszítéseire. Az interakció és a mások általi megerősítés Insoo minden példájában a csodás változások kulcsfontosságú eleme. Ez az interakciós nézőpont összhangban áll a fent idézett kutatással, ami rámutat az ügyfél környezetében fellelhető segítő tényezők és a neki fontos személyekkel való  kapcsolatok jelentőségére.

Ennyit az interakciós nézőpontról – lássuk most az ügyfél hozzájárulását!

Nemrég elkezdtem olyan történeteket gyűjteni, amelyek a kliensek teljesen önállóan véghezvitt változásairól, az ehhez szükséges képességekről és az ebben rejlő zsenialitásról szólnak.

  • A csodálatra méltó kisfiú, aki nem kapja meg a szüleitől, amit akar, majd másodperceken belül aktívan alkalmazkodva a helyzethez, könnyedén igent mond egy olyan jövőre, amiben a kívánsága nem válik valóra.
  • Az IT startup csapat tagjai, akik kilencven perc alatt bölcsen eldöntik, hogy felhagynak azzal a közepes nagyságú projekttel, amin több mint három éve dolgoznak, hogy helyette belefogjanak egy 12.3 milliárd dolláros, világmegváltó termék elkészítésébe.
  • A nő, aki iszonyú enerigát fektet abba, hogy határozottabbá váljon vezetői szerepében, negyvenöt perc után rájön: “nincs szükségem coachra. Már látom, hogy sokkal előrébb tartok, mint gondoltam.”

Az emberi újrahangolás hasonló folyamatai iránti kíváncsiság – úgy tűnik – értékes felismeréseket hoz magával a saját, öntevékeny változásunkra vonatkozó szakértelmünkkel kapcsolatban. A közelmúltban készítettem egy interjút valakivel, akit az elmúlt két évben négy alkalommal rúgtak ki a munkahelyéről: az elbocsájtásai utáni pillanatokról beszélgettünk. Ahogy szó szót követett, elkezdtük megérteni, hogyan változott benne a sokk és kétségbeesés érzése hálává, majd az előtte álló új jövő várakozásteli elfogadásává, sőt, annak aktív alakításává. Mindez ráadásul kevesebb, mint öt perc alatt. Mélyreható beszélgetésünk mindkettőnk számára meglepő részleteket mutatott meg azokból az egyedi képességekből, amelyek segítségével az illető rendkívül sikeresen képes volt erre az aktív újrahangolásra. Nagy elismerést váltott ki belőlem az, ami vele történt  a csalódottság kíváncsiságba, a kíváncsiság reménybe, a reménynek pedig hálába való átfordulásának pillanataiban.

El kell ismernem: egyre jobban érdekelnek a saját magunk általi és saját magunk javára  történő változások részletei. És az egésznek van még egy haszna: érdekes módon most, amikor az élet folyton a terveim megvalósulásának útjába áll, úgy tűnik, saját magamnak is kevesebb idő kell, hogy újrahangoljak.


A szerző Szabó Péter, jogász, és mestercoach, brief coach tréner, a SolutionSurfers társalapítója. Egyéneket és testületi ügyfeleit coacholja menedzsment és életvezetési témákban. Posztgarduális kurzusokon tanít coachingot számos európai egyetemen.

Oszd meg másokkal is

Share on facebook
Share on linkedin
Share on email

Megoldásfókusz a postafiókodba!

Írjunk neked a képzésekről, eseményeinkről és egyéb hasznos a dolgokról? Iratkozz fel hírlevelünkre!

Olvastad már?

coaching

Ajándékozz képzést karácsonyra!

Ajándékozz képzést karácsonyra – adunk hozzá egy könyvet / DVD-t a webshopból ajándékba!  1. Használd a “solsurferskarácsony”* jeligét a webshopban! (csupa kisbetű, ékezettel)2. A képzés mellé tegyél a kosárba egy olyan kiadványt, aminek a megajándékozottad

interjú

Örömtelibb, könnyebb, élvezetesebb így az élet – interjú Göntér Mónival

Sorozatunkban olyan szakemberekkel beszélgetünk, akik megoldásközpontú (Solution Focused = SF) szemlélettel (is) dolgoznak. Tanáraink, képzéseink résztvevői és barátaink mesélnek arról, hogyan használják a brief coaching módszertárát a mindennapi gyakorlatban. Sorozatunk nyolcadik részében Göntér Móni, coach,